Kihullott Habony a pikszisből

Startlap - Startlap
Már nem ő számít a Fidesz első számú stratégiai megfejtőemberének.

Már nem a tanácsadó számít a Fidesz-kommunikáció első számú stratégájának – értesült a Népszava. Habony mostanában többet van külföldön, mint idehaza, céges érdekeltségei érdekes változást mutatnak.

Hiányzott a káoszból

Habony távolléte látványosan érezhető volt a rabszolgatörvény körüli meg-megbicsakló kormánypárti kommunikáción is. A lap összegzi, hogy a Fidesz lényegében két egymást ütő magyarázattal próbálta kihúzni a törvény kommunikációs méregfogát. Kósa Lajos azt állította, hogy ez a munkavállalók érdekében született, míg Szijjártó Péter külügyminiszter szerint pedig a német multik kérése volt a módosítás.

Rogánnak kellett megoldania az ügyet

„Látszik, hogy ezt már nem Habony szervezte” – mondta erre a Népszava kormányzati kommunikációra rálátó forrása. Állítása szerint eredetileg Kósa Lajos volt megbízva az egész ügy kommunikálásával, de a parlamenti botrányok, a tüntetések hamar túllépték azt a szintet, ahol még ő lett volna az illetékes, így Rogán Antalnak és a Kaminsky Fanni által vezérelt kommunikációs csapatának kellett gyorsan beugrania. 

Habony elbukott egy hatalmi csörtét

A lap egy másik forrása pedig éppen egy Rogán Antal és Habony Árpád közötti személyes és szakmai nézeteltérésre vezeti vissza az egykori mindenható kampánystratéga háttérbe szorulását, ami azt jelenti, hogy kettejük összecsapásában Habony húzta a rövidebbet.

Külföldi cégeire fókuszál

Habony Árpád azóta többet van külföldön, mint itthon és a hazai céghálózatát is felszámolta az egyetlen, évek óta nullbevételes Színes Tinták Bt.-t leszámítva. Azonban a 2015-ben Londonban alapított Danube Business Consulting (DBC) Ltd.-nek nyár óta Habony az egyszemélyes tulajdonosa, azóta, hogy korábbi üzlettársa, az Orbánnak stratégiai tanácsokat adó ismert nemzetközi kampányguru, Arthur J. Finkelstein meghalt. A cégben pedig ma is a Figyelő főszerkesztője Lánczi Tamás az ügyvezető igazgató.

Ez is érdekelhet

képcím

Itt van Magyar Péter és Varga Judit hangfelvétele

képcím

Orbán és Rogán is reagált Magyar Péter kijelentéseire

képcím

Magyar Péter elmondta, kiktől származnak a bizonyítékai