Kihirdették az Év bankja verseny győztesét

A tavalyi győztes idén is az élen végzett.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2017-11-16 06:30

A tavalyi év után 2017-ben is az OTP Bank lett a Mastercard – év bankja verseny fődíjasa – írja Azénpénzem.hu.

A legnagyobb magyar bank két másik díjat is megkapott. Így „Az év lakossági mobil- és online-banki eszköze” valamint „Az év leginnovatívabb bankja” címet is elnyerte. Ez utóbbit a GRÁNIT Bankkal holtversenyben.

„Az év bankára” címet idén Patai Mihály, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója nyerte el.

A Mastercard az „Év bankja” versenyén idén nyolc bankszakmai kategóriában indulhattak a Magyarországon lakossági szolgáltatást nyújtó kereskedelmi bankok. A hangsúlyt a hétköznapi ember által igénybe vett szolgáltatásokra helyezték.

Összesen 63 pályázat érkezett 12 pénzintézettől, amelyeket egy előre meghatározott szempontrendszer alapján közel hatvanfős szakmai zsűri értékelt.

 

Forrás: Azénpénzem.hu

A címlapkép illusztráció (Thinkstock)

Mai nap hírei

Annak köszönheted, hogy életben vagy, hogy még nem találkoztál ezzel a tízéves kisfiúval

unilife.hu11 órája

Plasztikkártyát kap, akit már beoltottak, akár este 8 után is kimehet vele

life.hu12 órája

Sír és nevet a növényvédelem, februárra visszajön a tél

agraragazat.hu14 órája

Az elnöki beiktatást nem Joe Biden vagy Kamala Harris, hanem Amanda Gorman nyerte

444.hu16 órája

Politikai válságot okozhat az Európai Bizottság erélytelensége

demokrata.hu17 órája

Egy sebezhető Amerika képével vitte el a showt a 22 éves költő az elnöki beiktatáson

konyvesmagazin.hu18 órája

Újabb részletek! Megszólalt Galambos Lajos ügyvédje

metropol.hu19 órája

Egy nagyon hasznos funkciót hoz az Android 12

gsmring.hu19 órája