Kiderült, mivel ment Novák Katalin a pápához

Startlap - Startlap
Úgy tűnik, nem a legolcsóbb megoldást választotta a katolikus egyházfő meglátogatására. Esti hírösszefoglaló. 

Novák Katalin a Honvédség csapatszállítójával ment magánaudienciára a pápához

Az utazásról közzétett fotókról kiderült, hogy Novák Katalin a Honvédség egyik Airbus A319-es típusú gépével repült Olaszországba. Részletek

A korábbi, paksi ügyekért felelős kormánybiztos szerint kellene majd egy harmadik atomerőmű is Magyarországra

Aszódi Attila szerint a jelenlegi válság egyik legjelentősebb üzenete Európa számára az, hogy a kontinens “nem teheti meg, hogy mérnöki potenciál és intelligencia szempontjából kiszolgáltatja magát a világnak”. Részletek.

Két szakmai szövetség sem kérne az árstopból

Fotó: Getty Images

Úgy gondolják a piac már nem képes fenntartani az ársapkák korlátozásait, és mint ideiglenes lépésként bevezetett intézkedést el kellene már felejteni. Részletek

Hatalmas veszteséget termeltek a nyugdíjkasszák

A 2008-as krízisnél és a covid-járványnál is nagyobb a veszteség az idén a nyugdíjpénztáraknál. A tetemes összeg ide kattintva fog kiderülni. 

Két Somogy megyei iskola nem nyit már ki többé

Az egyre fogyatkozó népesség egyik legszomorúbb mementói a tanintézmények bezárásai.  Somogy megyében idén ősztől már két intézmény is így jár. Bővebben

Ez is ritka: szivárványos felhőt fotóztak Kínában

Az egész úgy néz ki, mintha félrecsúszott volna a fagyi a tölcsérben. Persze monumentálisabb változatban. Íme

Szó szerint az ágy alatt bujkált évekig egy férfi Kőbányán

Kellett hozzá némi befektetés, mert nem szimpla bújócskáról volt szó, hanem egy külön kialakított üregről az ágy alatt. Fotó.

A Föld egyik csillogó pontja még a világűrből is látható

Érdekes fotót tett közzé Samantha Cristoforetti, az Európai Űrügynökség (ESA) űrhajósa – írja az IFLScience. Cristoforetti a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről örökítette meg az izraeli Negev-sivatagot, képeit a Twitteren osztotta meg. Ezen feltűnik egy, a világűrből is látható pont. A magyarázattal ez a cikk szolgál.

Agyoncsapta a villám az ismert olasz süteménygyáros cég vezérigazgatóját

Fotó: Getty Images

Péntek délután villám csapott a Balocco nevű olasz süteménygyártó cég 56 éves vezérigazgatójába, Alberto Baloccóba, aki a helyszínén életét vesztette. Az ügyről itt lehet részletesen tájékozódni.

 

Címlapkép: MTI/Sándor-palota

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar-kínai csúcs: tizenhat megállapodást már biztosan alá...

képcím

A Spar vezére szerint Orbán "zaklatja" őket, Svájcba...

képcím

Tovább emelkedett a kínai földrengés áldozatainak száma