Kiderült, mi okozta Tahi Tóth László halálát

Startlap - Startlap
Nyolc hét alatt győzte le a betegség.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész tavaly január végén egy színházi próbán rosszul lett, de nem akarta cserbenhagyni a nézőket és végigjátszotta a darabot, ami után azonnal kórházba szállították. Agyműtéten esett át, amit fél éves rehabilitáció követett. 2017. október 3-án tért vissza a színpadra, de akkoriban úgy nyilatkozott, hogy más emberré tette a beavatkozás.

Utoljára december 27-én játszott, majd másnap a CT-n kiderült, hogy kiújult az agydaganata. Ekkor még Tahi Tóth László is bízott a gyógyulásban.

„Hogy tavaly felépült, az egy csoda volt. Mindenki megkönnyebbült, és boldog volt miatta” – mondta a Ripostnak a színész öccse, Tahi-Tóth Gábor. „Sokként ért bennünket, hogy kiújult a betegsége. Rohamosan rosszabbodott a bátyám állapota. Még a CT napján kétszer elesett, Szilvia (Kárászy Szilvia, a felesége) engem hívott fel, hogy segítsek, mert egyedül nem tudja felállítani, és eltámogatni az ágyig. Heten voltunk testvérek, a legidősebb Nándi bátyám negyvenhárom éves volt, amikor elvitte az agydaganat. Ő hónapokon keresztül szenvedett. Lacinak viszont napról-napra romlott az állapota…”

A színészt budai otthonában érte a halál, felesége karjai között hunyt el.

 

Címlapfotó: MTI – Zih Zsolt

Ez is érdekelhet

képcím

Elhunyt András Ferenc, Kossuth-díjas rendező

képcím

Meghalt Azahriah menedzsere, Ferich Balázs

képcím

Elhunyt Tordy Géza színművész