Kiderült, mekkora büntetést kaptak az akciózó ellenzéki politikusok

Startlap - Startlap
'Elegünk van abból, hogy Kövér azt hiszi, ennek a háznak az ura...'

Közös sajtótájékoztatót tartott az MSZP, a DK, az LMP, Párbeszéd egy-egy képviselője, valamint a független Szél Bernadett a házbizottság csütörtök délelőtti ülése után, amelynek fő témája a parlament hétfői ülése volt – írja a hvg.hu.

Akkor az ellenzékiek obstrukcióval próbálták elérni, hogy a Munka törvénykönyve módosítását még ebben az ülésszakban megszavazhassa a fideszes többség.

A sajtótájékoztatón a politikusok elmondták, a hétfő akció miatt Bangóné Borbély Ildikó, Kunhalmi Ágnes, Szabó Sándor, Tordai Bence, Tóth Bertalan, Varju László és Harangozó Tamás 400-600 ezer forintos pénzbüntetést kapott.

“A parlament és az utca itt összeér”

A szerdai parlamenti botrányról szólva a párbeszédes Burány Sándor kijelentette: a „rabszolgatörvény” megszavazása és a TEK-esek jelenléte az ülésteremben törvényellenes volt.

Elegünk van abból, hogy Kövér azt hiszi, ennek a háznak az ura, miközben a szolgája kellene, hogy legyen

– ezt már a DK-s Vadai Ágnes jelentette ki a sajtótájékoztatón.

A független Szél Bernadett szerinte a Fidesz viselkedése világosan mutatja, hogy nem tudnak mit kezdeni az ellenzéki akciókkal és rabszolgatörvény elfogadása után kialakult helyzettel, a spontán tüntetésekkel, amelyekre brutálisan reagált a rendőrség.

A parlament és az utca itt összeér, ezt nem tudják kezelni, ezért osztogat Kövér is zsigerből büntetéseket

– mondta, s felháborodva idézte fel, hogy az ellenzéki sajtóban anarchistáknak és már-már terroristáknak nevezik az ellenzéki politikusokat.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Szoboszlai Dominikot milliókra bírságolták gyorshajtásért

képcím

Nem sokan voltak kíváncsiak az ellenzék vasárnapi tüntetésére

képcím

Alkotmányt módosítana az ellenzék az államfők közvetlen...