Kiakadt a magyar anyuka a tanév eleji retorziós listákon, nyílt levelet írt

Egy állami iskolában a tanulók füzetén keresztül üzentek a tanév követelményeiről. A wmn.hu olvasója, Ágnes nem hagyta szó nélkül a részletes utasításokat.

„Tisztelt tanárok!

Leveleiket megkaptam, és bár a tanuló – az én gyermekem – füzeteiben találtam meg őket, úgy vettem, nekem szólnak, ugyanis nekem kell aláírnom valamennyit. Annak ellenére, hogy a tanuló kap egyest, illetve fekete pontot, ha otthon felejti a tantárgyanként óráról órára cipelendő mintegy tíz-húsz kötelező taneszköz (füzetek, könyvek, vonalzókészlet, körző, ellenőrző, leckefüzet, üzenő füzet, kihegyezett ceruzák, zöld toll, kék toll, fekete filc, írólapcsomag, vázlatfüzet, olvasónapló, stb.) valamelyikét, illetve órai figyelmetlenség esetén röpdolgozattal vagy felelettel őt vonják felelősségre a szabályzat szerint, amelyet első órán lediktáltak vagy fénymásolat formájában a füzetbe ragasztattak” – kezdi Ágnes nyílt levelét.

Az ötödikes tanuló édesanyja leszögezi, hogy együtt érez a pedagógusokkal: tudja, hogy nehéz tanárnak lenni, kevés a fizetés, emellett fizikailag, lelkileg és egzisztenciálisan is megterhelő ez a szerep. Ennek ellenére Ágnes felhívja a figyelmet arra, hogy a szülők és a gyerekek helyzetébe is érdemes néha belegondolni, pláne, hogy mindenkinek ugyanaz a célja, a gyereknevelés.

A diákok rögtön a tanévkezdés elején leveleket kaptak, amelyek a leghivatalosabb iratok stílusában, oldalakon keresztül sorolják, milyen retorziók várnak a gyerekekre, ha például szamárfüles lesz a füzet, nem tollal íródik a fogalmazás, nincs bekötve a könyv, vagy nem tanulja meg időben a feladott verset. Megtudható a levelekből az is, hány százalék az ötös, mennyit kell teljesíteni a többi érdemjegyhez, hány fekete pont egy kis egyes, hány kis egyes egy nagy egyes, és így tovább.

„Mélységesen elszomorítanak ezek a levelek, tisztelt tanárok – folytatja Ágnes. – Komolyan mondom. És nem azért, mert amúgy törvény tiltja, hogy egyessel, dolgozattal vagy feleléssel büntessék a rendetlenkedést az iskolában. Hanem azért, mert anélkül, hogy ismernék a gyermekemet, egyből fenyegetik.”

Ezután kifejtette, hogy fia mennyire várta azt, hogy felsős lehessen. Ezzel szemben óriásit csalódtak mindketten a kapott követelménylisták miatt, amelyek inkább szorongást keltenek a gyermekben, mint hogy motiválnák őt.

„Így indítani egy évet? Vajon mit akar üzenni az, aki így mutatkozik be év elején? Vajon mitől vagy kitől retteg, aki kapásból szankciókat helyez kilátásba, pedig még nem is ismeri az osztályt? Hova vezet egy ilyen nyitány?”

Kitér arra is, hogy bár a gyermekek felé rengeteg elvárást támasztanak a tanárok, őket nem kéri számon ilyen stílusban senki – mi történik akkor, ha otthon felejtenek egy könyvet, elkésnek, elkalandoznak, vagy nem készülnek fel rendesen az általuk tartott órára? A levelet az édesanya tanáccsal zárja, azt szeretné, ha újrakezdenék a beszélgetést, mondjuk azzal a felütéssel, hogy „Szeretettel üdvözöllek titeket, gyerekek!”