Kétségbeesetten szeretne hazajutni a brit diáklány, aki 4 éve csatlakozott az Iszlám Államhoz

Startlap - Startlap
Félti születendő gyermeke életét, de nem bánja, hogy annak idején Szíriába szökött.

“Nem bánom, hogy ide jöttem” – mondta a Times riporterének a most 19 éves Shamima Begum, aki 2015-ben hagyta el Nagy-Britanniát két diáktársával együtt, akikkel Szíriába mentek. A lány kilenc hónapos terhesen egy menekülttáborból adott interjút, ahonnan szeretne visszatérni hazájába, mert félti gyermekét – írja a BBC.

A három lány a Bethnal Green Academy diákjai voltak, és aznap, amikor elindultak az arab országba, csak annyit mondtak szüleiknek, hogy elugranak valahova egy napra. Shamima elmondásai szerint korábban két gyermeke is született, akik mindketten meghaltak. Egyikük kevesebb mint kétévesen, a másik gyermek pedig alig nyolc hónaposan, alultápláltság miatt. Két diáktársa egyike is elhunyt egy bombázás során.

Tíz nappal azután, hogy megérkeztek Rakkába, az Iszlám Állam fővárosába, Shamima férjhez ment egy 27 éves holland férfihoz, aki muzulmán hitre tért. A pár azóta együtt élt, két héttel ezelőtt közösen menekültek el Baghuzból, a dzsihádista szervezet utolsó központjából. A holland férfi megadta magát egy csapat szír harcosnak, és Shamima jelenleg a 39 ezer menekült egyikeként él az ország északi részén fekvő táborban.

Arra a kérdésre, hogy teljesültek-e a várakozásai a rakkai életről, az angol lány így felelt:

Igen. Olyan volt, amit a propaganda videókon mutatnak, ami egy normális élet. Néha voltak bombázások, meg hasonlók. De ettől eltekintve…

Shamima arról is mesélt, hogy amikor először látott lefejezett fejet egy kukában, nem kavarta fel:

Egy elfogott harcosé volt, az iszlám ellenségéé. Arra gondoltam, mit tett volna egy muszlim nővel, ha lett volna rá lehetősége.

A fiatal lány hiába vitte kórházba három hónappal ezelőtt alultápláltságtól haldokló gyermekét. Mint mondja, gyógyszerek nem voltak, sem megfelelő orvosi személyzet. Születendő babája egészsége érdekénen akar most mindenáron visszatérni Angliába. Azt mondja, bármit megadna azért, hogy hazamehessen, és nyugalomban élhessen gyermekével.

Már nem ugyanaz a 15 éves butuska iskoláslány vagyok, aki elmenekült a Bethnal Greenből négy évvel ezelőtt.

Ben Wallace angol védelmi miniszter az eset kapcsán elmondta: Shamima Begum visszatérhet Angliába, viszont a kimenekítésében nem fog a kormány segíteni, mivel terroristákért, vagy egykori terroristákért nem teszik kockára brit polgárok életét. Ha sikerült hazajutnia, akkor kihallgatásra számíthat, és adott esetben vádat emelhetnek ellene.

Ez is érdekelhet

képcím

Nagy-Britannia: Szigorodik a bevándorlás és a munkavállalás

képcím

Súlyos incidens történt Nottinghamben

képcím

Több mint 50 ezer utcabálon ünnepelték III. Károly király...