Két kiskorú tanítványát zaklatta a tatabányai hitoktató, az egyházmegye némán hallgat

Startlap - Startlap
Úgy tudni, hogy a több helyi oktatási intézményben tanító férfi korábban börtönben ült, miután évekig molesztált egy kisfiút.

Két kislány molesztálásának gyanúja miatt előzetes letartóztatásban ül egy tatabányai hitoktató, aki a Bors értesülései szerint korábban börtönben is ült szexuális bűncselekmény miatt. Menyasszonya hisz jövendőbelije ártatlanságában, az egyházmegye és az igazgató nem nyilatkozik.

A gyanú szerint a 41 éves férfi egy 9 és egy 7 éves kislányt akart fajtalankodásra kényszeríteni, és amikor a gyerekek menekülni akartak, megpróbálta őket visszahúzni. A lap úgy tudja: a gyanúsított korábban 7,5 évet kapott szemérem elleni erőszakért, ugyanis előző házassága során nevelt fiát éveken át abuzálta szexuálisan.

A férfi a hittudományi főiskola hallgatója, egy év múlva diplomázna. A botrányban érintett intézmény mellett több másik tatabányai általános iskolában, illetve középiskolában foglalkozott gyerekekkel.

Az igazgatót nem lehet elérni, az egyházmegye nem is tud az ügyről

A Tatabányai Tankerületi Központ szerint az eset elfogadhatatlan, és hozzátették: nem tudtak a férfi előéletéről, mivel nem az iskola alkalmazásában állt. Az iskola feljelentette a hitoktatót.

Az egyházmegyei alkalmazásban dolgozó férfi ügyében hiába keresték az egyházmegyét, ott annyit mondtak, “hivatalosan” nem tudnak az esetről. Az érintett iskola igazgatója pedig visszahívást ígért a Borsnak, de utána már ő sem vette fel a telefonját.

Menyasszonya kitart mellette

Tisztában voltam a múltjával, de elfogadtam. Természetesen most is kiállok mellette, alaptalannak tartom a gyanúsítását, nagyon várom, hogy hazajöjjön. Imádta a gyerekeket, rengeteget beszélt róluk. Sokszor megjegyezte, hogy rosszak, biztos, hogy ezeket a kislányokat is nevelési célzattal ragadta meg

– vélekedik a gyanúsított jegyese.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Nagy robbanást videóztak Tatabányán a lángoló házon dolgozó...

képcím

Kína kérésére titkosították a Budapest-Belgrád vasútvonal...

képcím

Novák Katalin: karácsony előtt érkezik a családi pótlék