KDNP: Soros pénzéből erőszakos utcai megmozdulásokat szervez az ellenzék

Startlap - Startlap
Úgy érzik, már decemberben lebuktak az ellenzékiek.

A kormánypártok szerint a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen az ellenzéki pártok folytatták a színészkedést, amelyet tavaly decemberben kezdtek.

Nacsa Lőrinc, a KDNP politikusa a kormánypártok képviseletében csütörtökön Budapesten azt mondta, ma újra lebuktak az ellenzéki képviselők, mert a saját maguk által kezdeményezett rendkívüli ülésnapról is kivonult egy részük. Nem Magyarország érdeke, csak a pillanatnyi politikai balhé és a hatalom megszerzése az ellenzék célja – értékelt Nacsa Lőrinc.

Megjegyezte, hogy decemberben már lebuktak az ellenzékiek, amikor – “gyenge színészi teljesítménnyel” – önmagukat áldozatként akarták bemutatni a köztelevízió épületében.
A KDNP-s politikus szerint az ellenzék Soros György pénzéből erőszakos utcai megmozdulásokat szervez, és szintén a magyar származású amerikai üzletember forrásaiból politikai aktivistákat fizetnek, akik rátámadnak a rendőrökre és a Parlamentre.

Mindezt Soros György azért teszi, mert azt szeretné, hogy az Európai Parlamentnek a májusi választások után ismét bevándorláspárti többsége legyen – fejtette ki Nacsa Lőrinc.

 

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Kivonulnak az Európai Unióból Soros György alapítványai

képcím

Tiborcz István interjúban mondta el, miért költöznek haza...

képcím

Csányi Sándor a rezsicsökkentést nem tartja jónak