Kasszás Erzsi csodát tett a CBA-üzletekkel

Startlap - Startlap
Rengeteg kritika érte a karaktert, de jól döntött az üzletlánc, hogy kitartottak mellette.

Idén márciusban ismerhettük meg a szinte azonnal internetes mémmé váló Kasszás Erzsit a CBA-reklámokból. A karakter rengeteg szakmai és civil kritikát kapott az elmúlt hónapokban, de a kiskereskedelmi üzletlánc kitartott a figura mellett – írja a Kreatív Online.

Mint utóbb kiderült, a kitartásnak meglett az eredménye: az első félévben nagyot nőtt a CBA forgalma, és a cég illetékesei szerint ebben Kasszás Erzsinek is szerepe van.

Dárdai Adrienn, a CBA marketingvezetője elmondta, hogy a kampány valós hatását ugyan hosszabb idő alatt tudják majd mérni, de az már most kijelenthető, hogy 2016 első félévéhez képest 2017 első félévében 12 százalékos forgalomnövekedést ért el a cég.

Dárdai arról is beszélt az ominózus reklám kapcsán, hogy tulajdonképpen az őket ért kritika hatására indult el a CBA-üzletek egységes szintre emelése. Kasszás Erzsit – vagyis a karaktert alakító Balázs Andreát – országos turné során is népszerűsítették. A marketingvezető elmondása szerint „Kasszás Erzsi látogatásai eseményszámba mentek, a vásárlók és a munkatársak is nagyon szerették a karaktert, a helyi média pedig rendszeresen beszámolt ezekről”.

 

Forrás: Kreatív Online

Fotó: Youtube

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter most Deutsch Tamást hozta kínos helyzetbe

képcím

Marozsán kikapott Zverevtől

képcím

Uli Hoeness: Valószínűleg lehetetlen őt szerződtetni