Kamat járhat a késve folyósított nyugdíjak után

Ez a családvédelmi akciótervhez kapcsolt törvényjavaslatból derül ki, amely több más jelentős változást tartalmaz. Esti hírösszefoglaló.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2019-11-25 18:23

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Kamat járna a késedelmesen folyósított nyugdíj után

Kásler Miklós benyújtotta a családvédelmi akciótervhez kapcsolt törvényjavaslatot, amelynek csak egy kisebb része szól a családvédelemről, de több érdemi változtatás található benne. Ezek többek között a gyerekes szülők részmunkaidős foglalkoztatását, a gyes kivezetését, valamint a nyugdíjakat érintik. Erre a linkre kattintva megismerheted a tervezett főbb módosításokat.

A biztosítók az apróbetűs részbe rejtették, hogy valójában jelentősen és előre nem látható módon drágíthatják a kötelező biztosítás díját

Egy 2011-es NGM-rendelet nagyjából korlátozás nélküli felhatalmazást ad a biztosítóknak arra, hogy akár radikálisan megemeljék a kötelező biztosítás összegét – magyarázza Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának elnök. A szervezethez a sokak számára novemberben esedékes biztosítóváltási határidőt övező hajrában egyre több panasz érkezett az aránytalan díjemelések miatt. A helyzetet olyannyira problémásnak ítélte meg az Autóklub, hogy az Alkotmánybíróságra vinnék az ügyet. Hogy milyen tapasztalatokról számoltak be az autósok, mit jelent ez a díjemelés a gyakorlatban, valamint hogyan vélekedik a kérdésről a jogász, azt innen tudhatod meg.

Lehet, hogy hamarosan megérkezik az első hó?

Az első havat illető jóslat elég bizonytalan, mégis van okunk feltételezni, hogy hamarabb köszönt be, mint gondolnád. Ha érdekel, mikor eshet legkorábban a hó, akkor nézd meg ezt az időjárás-előrejelzést.

Folytatódik a környezetszennyezés: szúrós szagú szennyvizet folyatnak ki a Mátrai Erőműből

Fotó: MTI/Komka Péter

Egy környékbeli lakó hívta fel a 24.hu figyelmét arra, hogy vasárnap több kilométer hosszú tömlőt helyeztek ki a Mátrai Erőmű mögé, ahonnan bűzös szennyvíz folyik egy kis patakba. Ebben a cikkben utánajártak a kékesszürke víznek, és számos fotót is készítettek a helyszínen.

Hollik István elmagyarázta a rejtegetett klímavédelmi konzultációt: nem az volt a cél, hogy a kormány megismerje az emberek véleményét

A múlt hét elején került ki a kormány honlapjára az a klímavédelemről szóló társadalmi konzultáció, amelyről gyakorlatilag egy szót sem szóltak a hivatalos fórumokon. Egészen vasárnapig: ekkor a konzultációt szervező Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményt adott ki, majd Hollik István  kormányszóvivő  az Inforádióban magyarázta el a dolgot. A kérdőívet amúgy mindennek ellenére váratlanul sokan töltötték ki… A részletekért ide kattints.

“Nyugdíjrendszer: a magyar Taigetosz?” – nyomorgó nyugdíjasok százezreinek követelnek nagyobb emelést

Lesújtó közleményt adott ki a legnagyobb nyugdíjas szervezeteket tömörítő Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa, amelyben jóval 3 százalék feletti nyugdíjemelést követelnek, és hangsúlyozzák: százezrek élnek a létminimum környékén, a novemberi pluszpénz pedig nem jelent megoldást erre. A szervezet drámai álláspontját ebből a cikkből ismerheted meg.

“Itt pofára osztották a pénzt” – vélekedik a kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes, aki azért egy kisebb piros pontot adna Tarlósnak, amiért nem engedte, hogy a kormány szétszedje Budapest pezsgő kulturális életét

Gy. Németh Erzsébet lett a humán és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes, vele készült egy tartalmas interjú, amelyet itt olvashatsz el. Mi a Fővárosi Önkormányzat feladata a CEU, a Liget Projekt vagy a színházi zaklatási ügyekben? Milyen sors várhat a tao-elvonás miatt bajba jutott társulatokra, zenekarokra? Tudnak bármiben nyomást gyakorolni a kormányra? Miben változtatnának az elődeikhez képest? Miért éppen Kálmán Olgát kérte fel politikai főtanácsadónak? Többek között ezekre a kérdésekre adott választ a főpolgármester-helyettes.

Elhunyt Schwartz Sándor, az első magyar szívátültetett

A négygyermekes kispesti iskolai gondnok 56 évet élt. A történelmi jelentőségű operációról, valamint Schwartz Sándor életéről itt írnak hosszabban.

A tagállamok elfogadták az EU-biztosjelöltek névsorát

Fotó: Christopher Furlong/Getty Images

Mit jelent ez és mi következik ezután? Innen kiderül.

Így emeltek ki 8 ezer tonna hulladékot a Tiszából

A takarításba civilek is beszálltak, és ugyan a vízfelület tisztítása már befejeződött, de a parton még bőven akad tennivaló. A munkálatokról itt találsz egy izgalmas, képes beszámolót.

Mai nap hírei

Ilyennek képzelted? Kamilla hercegné bepillantást engedett Károllyal közös otthonukba

joy.hu7 órája

8 kellemes unaloműző, “csináld-magad” ötlet otthonra!

napmintnap.com13 órája

Az Apple után a Xiaomi is környezettudatosan csomagolja mobiljait

gsmring.hu15 órája

A reumás ízületi gyulladás az egész szervezetet megbetegítheti

szimpatika.hu16 órája

Szülői gúzsba kötött felnőtt gyerekek – Beszélnünk kell! – A gyerekükre rátelepedő, leválni képtelen szülőkről

wmn.hu16 órája

Óriási cunami van kilátásban Alaszka egyik fjordjánál

koponyeg.hu18 órája

Bangóné: a kormány hazudik

demokrata.hu19 órája

Csak ketten laknak ebben a faluban, mégis hordják a maszkot

travelo.hu19 órája