Júniustól megváltoztatják Csongrád megye nevét

Startlap - Startlap
A névváltoztatással a trianoni döntés 100 éves évfordulójára emlékeznek. Esti hírösszefoglaló.

Trianon centenáriuma emlékére júniustól megváltoztatják Csongrád megye nevét

A hírt Juhász Tünde jelentette be hétfőn Szegeden. A kormánymegbízott megindokolta a döntést, és az azzal kapcsolatos praktikus kérdésekről is informált. Minderről bővebben itt írnak.

Megkérdezték, miért nem tettek eleget egy éve az Alkotmánybíróság ítéletének a rokkantnyugdíjakról, Orbán Viktor az őszödi beszéddel vágott vissza

Sebián-Petrovszki László az Országgyűlés hétfői ülésén emlékeztette rá a miniszterelnököt, hogy az Alkotmánybíróság alkotmánysértőnek minősítette a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény azon rendelkezését, amely a korábbi rokkantnyugdíjasok ellátásának összegét szabályozza. Az ítéletben tavaly tavaszra szabták ki a törvény megváltoztatásának határidejét, ami már jócskán lejárt. A DK-s képviselő Orbán Viktor kérdezte, mi a helyzet a dologgal. A kormányfő válaszolt is a kérdésre meg nem is, és sikerült kilyukadnia az őszödi beszédnél. Részletek itt.

Megvan a dátum: ekkor utalják a félmilliós pluszpénzt az egészségügyi dolgozóknak, és bejelentették a béremelést

A kormányfő április elején jelentette be, hogy minden egészségügyi dolgozónak 500 ezer forintos támogatást biztosítanak. Arról, hogy az összeg mikor érkezik, eddig senkinek sem volt fogalma, Orbán Viktor azonban a mai napon a Parlamentben egy képviselői kérdésre válaszolva elárulta a dátumot. Sőt, a kormány hivatalos Facebook-oldalán közzétették, milyen béremelésre lehet számítani már ebben az évben. Részletek itt.

Orbán Viktort megkérdezték, kirúgja-e Kásler Miklóst

Többen haltak meg a tárcavezető utasításai miatt a járvány alatt, mint ahányan a járványban, ezért felelősségre kell vonni – közölte a parlament hétfői ülésén Szabó Tímea. A Párbeszéd képviselője arról faggatta a kormányfőt, miért éppen Pintér Sándor belügyminiszter fogja levezényelni az egészségügy átvilágítását, és mikor rúgják ki Kásler Miklóst. A kormányfő pedig válaszolt, íme.

Operatív törzs: újra lehet szűrővizsgálatra menni

Fotó: Mark H Milstein/Bloomberg via Getty Images

Az operatív törzs május 25-i sajtótájékoztatóján Tállai András pénzügyminisztériumi államtitkár lelkesen méltatta a járvánnyal kapcsolatban hozott kormányzati intézkedéseket. Müller Cecília tiszti főorvos ismertette a szokásos adatokat, tájékoztatott a bölcsődék, óvodák felkészítéséről a gyermekek ismételt fogadására, valamint arról, mikortól és milyen típusú egészségügyi szűrővizsgálatokat lehet ismét igénybe venni. Az elhangzottakat ebben a cikkben foglalták össze.

A kórházparancsnokok mégis beleszólhatnak az orvosszakmai ügyekbe, ami a betegellátás működését veszélyezteti

Kásler Miklós – jó szokásához híven – pénteken jelezte, hogy részleges szerződéskötési tilalmat rendel el az állami egészségügyi intézményekben. Ezzel az a korábbi ígéret, miszerint a kórházparancsnokok hatásköre nem terjed ki orvosszakmai kérdésekre, megdőlni látszik. Egy szakmai portál arra hívja fel a figyelmet, hogy az új döntés egyáltalán nem életszerű, és ezt támasztja alá egy név nélkül nyilatkozó kórházi vezető álláspontja, aki szerint működésképtelenné válhat a betegellátás. A témáról erre a linkre kattintva olvashatsz tovább.

Fojtogatta, lépcsőhöz cibálta, majd elengedte a 11 éves kislányát egy makói férfi

A Szegedi Járásbíróság letartóztatta azt a makói férfit, aki rendszeresen verte a 11 éves kislányát, korábban már elítélték a gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt. A férfi utoljára múlt szerda este bántalmazta lányát. Részletek itt.

Bepereli az Emmit a Helsinki Bizottság

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nem volt hajlandó kiadni a jogvédő szervezetnek egy dokumentumot, amelyben a kórházi ágyak felszabadításáról rendelkeztek, ezért jogi lépéseket tesznek. Az ügyről ebből a cikkből tájékozódhatsz.

1,6 millió koronavírusos van a legfertőzöttebb országban, de strandra és szórakozni járnak az emberek

Az Egyesült Államokról van szó, ahol a neves baltimore-i Johns Hopkins egyetem statisztikái szerint több mint 1 millió 600 ezer koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, és 97 ezer fölé emelkedett a betegségben elhunytak száma. A lakosság nem zárta magára az ajtót, sőt. Ha érdekel a tengerentúli járványhelyzet, akkor ezt a cikket ajánljuk a figyelmedbe.

Az első privát amerikai űrutazás egy nagy reklám lesz, a történelem legelegánsabb űrhajósaival

Fotó: Patrick T. Fallon/Bloomberg via Getty Images

Elon Musk hagyományos reklámra nem sokat költ, mivel felismerte, hogy rendhagyó módszereivel sokkal több embert érhet el. Ezt bizonyítja a Crew Dragon űrmisszió első olyan útja, ami embereket visz az űrbe, és amely mérföldkőnek számít az USA űrkutatásában. A SpaceX asztronautái stílusosan indulnak a nagy útra szerdán, már az erről szóló kampányfilmek is olyanok, mintha csak egy új science fiction előzetesét látnánk. Fotók, videók és további információk itt találhatók.

Ez is érdekelhet

képcím

Orbán megjelent Makón, és elismerően beszélt a volt szocialista...

képcím

Orbán és Rogán is reagált Magyar Péter kijelentéseire

képcím

Magyar Péter először üzent Orbán Viktornak