Jean Paul Belmondo: Mindent megcsináltam, amit akartam
Nehéz elhinni, de 86 éves lett Jean-Paul Belmondo, minden idők leggyönyörűbb csúnya férfija, akinek még a cigaretta is úgy áll a szájában, hogy azt tanítani kellene. Belmondo abba a kevés tagot számláló, nagy európai generációba tartozik, akik a művészfilmekkel és a közönségfilmekkel egyaránt sikert tudtak aratni. A mozi legnagyobbjainak egyike a francia új hullám egyik alapművével, Godard Kifulladásig című filmjével robbant be a köztudatba, de a magyar közönség túlnyomó része valószínűleg leginkább a Profihoz köti a nevét, illetve olyan vígjátékokhoz, mint például a Szabadlábon Velencében.
De ahogy a régi mozi többi szívünknek kedves alakja, úgy Belmondo sem tudott ellenállni az idő vasfogának. 2001-ben korzikai nyaralása során sztrókot kapott, jobb oldalára lebénult és hat hónapig nem tudott beszélni. A The New York Times tíz évvel ezelőtt arról írt, hogy utolsó filmjét, A férfi és a kutyája című 2009-es Vittorio De Sica feldolgozást azzal a feltétellel vállalta el, hogy annak az öreg, mozgássérült embernek mutatják benne, amilyen valójában.
Ez vagyok én, speciális effektek nélkül
– mondta Belmondo. És tényleg, a filmben egyáltalán nem kendőzik el leromlott fizikai állapotát, Belmondo keveset beszél a képkockákon, járás közben csak egyszer mutatják, akkor is bottal. Ennek ellenére az alkotást népszerűsíteni hivatott Paris Match borítón a napbarnított Belmondo egy 33 éves nővel az oldalán jelenik meg. Ebben valójában semmi meglepő nincs – avat be a részletekbe Charles Gérard színész, aki 60 éve jó barátja a francia ikonnak – ugyanis mint mondja, nem is gondolnánk, még mindig mennyire odavannak a nők Belmondóért.
A férfi és a kutyája erősen megosztotta a franciákat: rossz kritikákat kapott, kevés jegy fogyott, és a nézők egy része nem tudott mit kezdeni azzal, hogy egykori daliás hősét rokkant öregemberként látja viszont. Elvégre egy olyan színészről van szó, aki Catherine Deneuve, Jean Seberg, Sophia Loren, Gina Lollobrigida, Claudia Cardinale, Raquel Welch és Ursula Andress oldalán játszott a kontinens legfontosabb rendezőivel.
Többen azért kiemelték remek alakítását, kedves régi barátja, Michel Drucker televíziós műsorvezető pedig a film kapcsán felemlegeti, hogyan tanult meg Belmondo a sztrókja után újra beszélni, egyesével, szavanként, újra járni, centiről centire. Meg kellett tanulnia írni és enni a jobb kezével, és sokáig úgy volt, hogy amputálni fogják jobb lábát.
A visszatérése egyedülálló a mozi történetében. Nem számít, hogy a film jó, vagy rossz. Az országért, a francia emberekért, Jean-Paul visszatért
– vélekedik Drucker. Azóta eltelt 10 év, és amikor Jean-Paul Belmondo 2016-ban a Velencei Filmfesztiválon átvette az életművéért járó Arany Oroszlánt, a SCMP szerint úgy fogalmazott:
Azt mondanám, mindent megcsináltam, amit akartam.
Egy évvel később, 2017-ben botjára támaszkodva állt Párizsban a 42. César-gála színpadán, ugyancsak egy életműdíj okán. Szemmel láthatóan mély meghatottsággal fogadta, ahogy perceken keresztül állva tapsolták:
