Jáksó László egy szőrös fenékhez hasonlította Sebestyén Balázst

Startlap - Startlap
"Hogy tudjuk, hogy hol a helyünk", Jáksó Vitray Tamás hasonlatával élt Balázsról, akit "erősen tehetségtelennek" tart, Havas Henrikről kijelentette, "lássuk be, ő hülye", Majkáról pedig azt, hogy "nem túlságosan kedveli". Bulvárösszefoglaló.

Jáksó László egy szőrös fenékhez hasonlította Sebestyén Balázst

Havas Henriket szimplán hülyének nevezte, Majkáról közölte, mennyire nem kedveli, Sebestyén Balázsról ugyanakkor rendkívül éles kritikát fogalmazott meg. Azon túl, hogy Vitray Tamás hasonlatával élve “egy nagy szőrös seggel” állította párhuzamba, részletesen ecsetelte szakmai és emberi hiányosságait. Az immár évek óta informatikusként dolgozó Jáksó László interjúban fejtette ki véleményét a tévézés és a műsorvezetés jelenkoráról. 

Kautzky Armand ritkán látott lánya

Kautzky Armand idén jelentette be, hogy több mint két évtized után különválnak feleségével. A házaspárnak két gyermeke született, Lucia 19 éves, Armand Krisztián pedig 21. Erre a linkre kattintva családi fényképeket találsz.

Rába Tímea mindenhova elkíséri a lányát, még az egyetemre is: “Beültem volna az órákra is, de nem engedte”

Olyan furán néztek rám, ez nem beteges.

– közölte zavartan a Reggeli stúdiójában az egykori szépségkirálynő, miután 20 éves lánya kifejtette, hogy “már haladnak”, mert a zebrán átmehet egyedül, miután az anyja kikíséri a megállóba ahonnan iskolába megy. Rába még az érettségi utáni bulira is el akart menni. Ha kíváncsi vagy Rába Tímea és lánya szokatlanul szoros kapcsolatára, akkor mindenképpen itt folytasd az olvasást.

Lakatos Márk Puzsérnak: Mivel járultál hozzá ennek az országnak a kultúrájához a hosszú évek óta tartó fröcsögő, alpári, bunkó ordibálásodon kívül?

Miután Lakatos Márk csúnyán beszólt Tóth Gabinak, miszerint legalább az érettségiig “el kéne rugdosni” őt, egészen váratlan helyről érkezett a támogatás az énekesnő számára: Puzsér Róberttől. Puzsér leszólta a stylistot, aki nem maradt adós a válasszal. Videó.

A királyi család pénzt kér II. Erzsébet sírjának látogatásáért

Royal Collection Trust/The Dean and Canons of Windsor via Getty Images

A jegyeknek ráadásul borsos ára van, és ezzel kivívták a britek ellenszenvét. A felháborodásra a windsori kastély üzemeltetője mindösszesen annyit reagált, hogy jelezték, a belépőjegyek éves bérletté alakíthatók. Bővebben.

Lilu megszólalt a Kölcseyből kirúgott tanárok ügyéről

Ha ezt is elviseljük, akkor mégis mi az, amit nem?

– tette fel a kérdést a műsorvezető, akitől rendszeresen nyilatkozik politikai kérdésekben is. A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium több tanárának állását rendkívüli felmondással szüntették meg, amiért részt vettek a polgári engedetlenségi mozgalomban. Részletek.

Baukó Éva Bécinek: “Az egész ország egy sunyi, buta, agresszív, ostoba, viselkedni nem tudó embernek tart téged a faceappos feleségeddel együtt”

Ahogy szinte mindig, úgy most is egy elmérgesedett szóváltással jutott el a hírekig Baukó Éva. A vita apropóját ezúttal a Nyerő Páros műsora szolgáltatta, ahová Baukó szerint csak azért szerződtették Young G Bécit, mert

valakinek fel kellett adnia a játékot, egyébként eszük ágában sem volt a szerkesztőknek, hogy betegyenek téged.

Részletek.

Muri Enikő és Hódi Pamela a Nyerő Páros után sem kedvelte meg egymást

A tévéképernyőn látványos, sírásig fajuló konfliktusokba keveredő Muri az adások után is tett egy kellemetlen megjegyzést vetélytársára, akiről korábban kijelentette, “a jövőben nincs miről beszélgetnünk”. Bővebben.  

Katalin hercegné az ősz egyik legtrendibb szettjében vonult fel, amit kis igyekezettel bárki utánozhat

Max Mumby/Indigo/Getty Images

A hercegné egy egyszerű és elegáns összeállításban jelent meg a Windsor kastélyban, ahol ő volt a meglepetésvendég a brit Királyi Haditengerészet tagjai között. Katalin öltözékében az a legjobb, némi odafigyeléssel a részletekre akár egy turkálóból válogatva is könnyen lemásolható. Galéria.

(Címlapkép: YouTube/Ábrahám Róbert Vlog)

Ez is érdekelhet

képcím

Károly király első beszéde Katalin hercegné diagnózisa óta:...

képcím

Katalin hercegné bejelentette, hogy rákos

képcím

Megszólalt Katalin hercegné a manipulált fotóról