Az izraeli katonák gyülekeznek Gáza közelében a szárazföldi offenzíva előtt

Startlap - Startlap
A légicsapások az éjszaka folyamán is folytatódtak. Az evakuációra eredetileg bejelentett határidő szombaton lejárt, Izrael vasárnap három órára biztonságos folyosót nyit a menekülőknek.

Az izraeli haderő (IDF) szombaton jelentette be, hogy átfogó szárazföldi, légi és tengeri támadást tervez, de ennek pontos idejéről nem érkezett hír – írja a BBC.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombaton késő este meglátogatta a támadásra készülő csapatokat. Videófelvételeken látható volt, amint golyóálló mellényben beszélget felfegyverzett katonákkal olyan településeken, amelyeket a Hamász fegyveresei célba vettek a múlt hétvégi támadás során.

Készen álltok arra, ami jön? Még több jön

– jelenti ki Netanjahu a videóban.

A portál helyi tudosítója, aki körülbelül 11 kilométerre tartózkodik a Hamász által ellenőrzött terület kezdetét jelző drótkerítéstől, vasárnap reggel arról írt, látványos katonai mozgolódás tapasztalható. Hallani a drónokat, repülőket, a bevetések utáni robajt. Izraeli katonák százezrei foglaltak állást a kormány szerint közelgő teljes körű invázió előtt – közölte

Három órára megnyitnak egy biztonságos útvonalat a menekülőknek

Az intenzív izraeli légicsapások az éjszaka folyamán folytatódtak. A gázaiak millióit szólították fel, hogy hagyják el a régió északi részét. 

Az IDF szóvivője az evakuálással kapcsolatos legutóbbi frissítésében jelezte,

a továbbra is Gáza északi részén tartózkodó civileknek helyi idő szerint reggel tíz és délután egy óra között dél felé kell indulniuk.

A Beit Hanounból Khan Yunis felé vezető egyetlen útvonalat kell használniuk – írja, hozzátéve, hogy ezekben az órákban nem fogják célba venni az útvonalat.

Az eredeti, pénteken bejelentett 24 órás evakuációs időkeret határideje szombat délután lejárt. 

Az izraeli hadsereg állítja: a Hamász akadályozza a civilek evakuálását

Vasárnap reggel Jonathan Conricus izraeli katonai szóvivő az X-en tartott napi tájékoztatójában azt mondta, “a Hamász aktívan akadályozza a civilek távozását” Gáza északi részéből dél felé, és azzal vádolja a szervezetet, hogy számukra “az emberi élet semmiféle értéket nem képvisel”.

Conricus ezután egy légi felvételt mutatott, amelyen állítása szerint két Hamász-jármű állja útját egy konvojnak.

Izraeli biztonsági szervek megölték két kibuc elleni terrortámadás vezérét

Az izraeli biztonsági szervek megölték Bilál al-Kadrát, a Nirim és Nir Óz kibuc ellen bevetett terroralakulat vezérét – jelentette be az izraeli hadsereg vasárnap reggel.

Az akcióban a tájékoztatás szerint a hadsereg mellett a Sin Bet belbiztonsági szolgálat is részt vett. Al-Kadra vezette a két kibuc elleni Hamász-alakulatot az október 7-i terrortámadásban – közölte az MTI.

A terrorista a Hamász szárazföldi katonai kommandójának, a Nohba-csapatoknak volt az egyik parancsnoka a Hán Júnisz zászlóalj harcosaként. Az izraeli hadsereg közleménye szerint mellette megölték a Gázai övezetet uraló Hamász és az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet több más tagját is az izraeli hadsereg éjjeli légicsapásaiban.

Az izraeli légierő a Gázai övezet több pontján hajtott végre támadást: Zeitúnban, Hán Júniszban és Dzsabalíjában található katonai célpontokat lőttek éjszaka. Emellett légicsapásokat mértek a Hamász főhadiszállására és több katonai egységére, több tucat rakétakilövő helyre, páncéltörő- és megfigyelőállásra.

Címlapkép: AFP

Ez is érdekelhet

képcím

A Hamász terrorszervezet kitett egy felvételt a magyar túszról -...

képcím

Magasabb fokozaton a terrorkészültség Magyarországon

képcím

Izrael: Itt az idő, hogy a világ cselekedjen, ne hagyja figyelmen...