Horrorisztikus jelenetek zajlottak két izraeli kibucban

Startlap - Startlap
Egy izraeli tábornok úgy fogalmazott, 40 éves szolgálata alatt nem látott még ilyen borzalmakat, mint amivel Kfar Aza területén szembesültek a katonák. Gyerekeket, időseket is lemészároltak a Hamász fegyveresei.

A Hamász fegyveresei először a Gázai övezet határánál fekvő egyik kibucot támadták meg szombaton. A terroristák gyilkoltak és túszokat ejtettek, mielőtt súlyos harcokba keveredtek az izraeli hadsereggel. A túlélők most biztonságosabb helyeken húzódnak meg és a támadásra emlékeznek – hallható az Euronews videójában.

A borzalmakról az egyik lakó azt mesélte:

“Minden házba, minden szobába, minden helyiségbe bejöttek. Akiket nem tudtak kivinni, azokra rágyújtották a házukat. Lelőtték a gyerekeket, csecsemőket, öregeket válogatás nélkül, senki sem volt biztonságban.

Az első áldozat egy 90 éves asszony volt, aki a verandáján ült, látta, hogy jönnek – és lelőtték.”

“40 év szolgálat alatt soha nem láttam ilyet, soha nem gondoltam volna, hogy ilyen megtörténik” – így írta le egy izraeli tábornok a CNN tudósítása szerint a pillanatot, amikor a katonák megtalálták a holttesteket Kfar Aza területén. A közösségi médiában terjedő felvételek szerint a katonák egymást támogatták, miután szembesültek a borzalmakkal.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF)  nem erősítette meg a kibuc áldozatainak számát, és nem kívánt részletekbe bocsátkozni a CNN-nek, hogyan ölték meg az embereket. Hozzátették: „tisztában vagyunk azzal, hogy a Hamász milyen szörnyű tettekre képes.”

Egy másik kibucban, Beri területén is több mint száz holttestet találtak – írja az MTI.

 “Házról házra jártak, bementek az óvóhelyekre, elrabolták vagy megölték az embereket” – idézte fel az elmúlt napokban történt iszlamista támadásokat a 70 éves Dani Fux, aki a háza padlásán bujkált. “Vagy mindenkit megöltek. Vagy elvitték a gyerekeket és megölték a szülőket, vagy fordítva” – tette hozzá a Jediót Ahronót című újság hírportála, a ynet írásában.

Beri kibuc Izrael egyik legsikeresebb kibuca volt, ahol az erős közösség virágzó gazdasággal társult. Fux szerint nem lesz többé Beri kibuc. “Reggel 6.30-kor egy őrült rakétazáporral kezdődött” – mesélte a lapnak.

 “Pokoli volt a zaj. Először azt hittem, hogy a légierő bombázza Gázát. Fokozatosan rájöttem, hogy valami más történik, valami nagyszabású. Alig fél óra múlva lövéseket kezdtünk hallani a kibucban. A terroristák motorkerékpárokon és furgonokon érkeztek, nehéz géppuskával a járművek tetején. Később azt mesélte az egyik izraeli katonatiszt, hogy kilencvenen voltak. Amikor a kapuhoz értek, megölték az itteni biztonsági vezetőt és felrobbantottak egy autót. Négyen-öten voltak kilencvennel szemben. Bátran küzdöttek, de esélyük sem volt” – emlékezett.

“Hirtelen csend lett. Kilenc óra körül körülbelül húsz katona érkezett egy helikopterrel. Hamarosan felmorzsolódtak, és attól kezdve csak arab beszédet hallottunk.”

 “Van padlásunk. Felmentünk és bezártuk” – mondta. Dani Fux és a felesége, valamint a legkisebb fiuk a padláson bujkált. Idősebb fiuk bezárta magát, feleségét és gyermekeit az otthonukban lévő óvóhelyszobába.

“Tárgyakból gátat építettem annak reményében, hogy az megtartja az óvóhely ajtajának kilincsét, és megakadályozza, hogy bejussanak”- emlékezett az idősebbik fiú.

 “Reggel kikukucskáltunk” – mondta Dani Fux.

“Láttuk, hogy amikor a terroristák nem tudják kinyitni az óvóhelyek ajtaját, akkor felgyújtották a házat. A füst beszivárgott, az emberek kinyitották az ablakot, és kiugrottak, néha a második emeletről. A gyerekek is”

– mesélte.

“Van egy pisztolyom, még mezőgazdász koromból maradt. Megbeszéltük egymás között, hogy ha felfedeznek minket, lelövöm őket, és akkor természetesen megölnek. Nem megyünk fogságba” – közölte a ynettel.

A nap folyamán az ostromlottak rájöttek, hogy a kommunikáció leghatékonyabb módja a kibucban élő anyák WhatsApp-csoportja. Akit életben hagytak a terroristák, ott jelentette, hogy él.

“Délután ötkor héber szavakat hallottunk a ház közelében. Kimentünk, és kapcsolatba léptünk a katonákkal. A látvány elviselhetetlen volt. A kibuc tagjainak, katonáknak és terroristáknak a holttestjei borították a terepet. A feleségem a lányunkkal és az unokáinkkal együtt elutazott innen” – mondta Dani Fux.

“A fiúkkal mi úgy döntöttünk, itt maradunk, hogy segítsünk a hadseregnek, és csak az élőkkel foglalkozunk” – tette hozzá.

Harmincan három napon át egy rejtekhelyen

Harminc elrejtőzött embert szabadított ki egy izraeli kommandó hétfő este az Ejn Haslosa kibucban, az illetők a Hamász fegyveresei támadásának kezdete óta, vagyis három napon át voltak a rejtekhelyen – jelentette az izraeli média. Az eddig eltűntként nyilvántartott emberek közül tizenhatan izraeliek, tizennégyen pedig thaiföldi mezőgazdasági vendégmunkások. Ez a kibuc a Gázai övezet déli határához és az egyiptomi határhoz közel található.

 Ismét rakétákkal támadták Izraelt Libanonból és a Gázai övezetből

 Legkevesebb tizenöt rakétával támadták Izrael északi határvidékét kedden Libanonból, a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei pedig a Gázai övezetből indítottak el több sorozatot Izrael déli és középső részébe – közölte az izraeli hadsereg szóvivője.

Palesztin fegyveresek rakétákat lőttek ki Gázából Izrael felé 2023. október 10-én. Fotó: AFP

A Libanonból érkező támadássorozat után az izraeli hadsereg harckocsikból lőtte a Hezbollah libanoni síita szervezet fegyvereseinek két megfigyelőállását.

“Az izraeli hadsereg mindenütt felkészült minden forgatókönyvekre, és továbbra is megvédi Izrael állam lakosait”- hangsúlyozta a szóvivő.

Ez is érdekelhet

képcím

Magasabb fokozaton a terrorkészültség Magyarországon

képcím

Izrael: Itt az idő, hogy a világ cselekedjen, ne hagyja figyelmen...

képcím

Irán több mint kétszáz drónnal és rakétával támadta Izraelt