Itt vannak a történelemérettségi 2021-es feladatai

Startlap - Startlap
Az írásbeli feladatsort 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják.

Az Athéni demokrácia, a középkori építészet, Mátyás uralkodása, az II. világháború, a Horthy- és a Kádár-korszak is szerepel a feladatok között a középszintű történelemérettségi első, rövid feladatokból álló részében. Az egyik feladat teljes egészében a jelenlegi Alaptörvényről szól – írja az Eduline.

A modern történelmi feladatok témái között Németország újraegyesülése és a mai magyar politikai intézményrendszer is helyet kapott – a középszinten érettségizőknek az Alaptörvény részleteit kell forrásként használniuk.

Az írásbeli vizsga menete

Történelemből középszinten 66 ezer, emelt szinten mintegy 8 ezer diák érettségizik – tájékoztat az MTI.

A középszintű írásbeli 180 percig tart, a diákoknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, a második szöveges (kifejtendő) feladatokból áll.

A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja.

Az írásbeli feladatsort 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat csaknem fele a az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik.

Segédeszközként a vizsgázók az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlaszt használhatják, ezt a diákoknak kell magukkal vinniük. Vizsgacsoportonként legalább három helyesírási szótárt az iskola biztosít.

A történelem emelt szintű írásbelije 240 percig tart. A vizsga két feladatsorból áll, a középszintűhöz hasonlóan.

A diákok először az első feladatlapot oldják meg, majd a dolgozatokat 100 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki a második feladatlapot.

A témák megoszlása és a használható segédeszközök megegyeznek a középszintű feladatokéval.

Csütörtökön megkezdődnek az idegen nyelvi vizsgák, a diákok angolból tesznek írásbelit érettségit – írja az MTI.