Isten éltesse a 72 esztendős Bródy Jánost!

Startlap - Startlap
A Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző ma ünnepli a születésnapját.

Legyen szó a fiatalabb vagy az idősebb generációról, Bródy Jánost aligha kell bárkinek is bemutatni. Az olyan dalokat meghallva, mint a Ha én rózsa volnék, Sárga rózsa, Amikor én még kissrác voltam, Jöjj kedvesem, mind-mind kiváló zeneszerzőt, szövegírót, énekest, gitárost juttatja eszünkbe.

Bródy János 1946. április 5-én született Budapesten, majd 1964-ben, miután leérettségizett, Koncz Zsuzsa ajánlására került az Illés együttesbe. A zenekar dalait többnyire Szörényi Levente szerezte, Bródy pedig a szövegeket írta, amelyek politikailag kényesek voltak, és a lázadó ifjúságot testesítették meg. Emiatt Budapesten nem is léphettek fel.

Tíz évvel az után, hogy belépett az Illés zenekarba, a Fonográf egyik alapítója lett. Szólókarrierje 1978-ban kezdődött, két év múlva pedig megjelent az első lemeze, melynek címe Hungarian Blues volt. Mindig is szívügye volt, hogy a beatzenét magyarul is átadja a közönségnek.

A Fonográf szövegírójaként és gitárosaként nagy szerepet vállalt többek között Koncz Zsuzsa és Halász Judit lemezeinek elkészítésében is, míg önálló albumai mellett számos színpadi mű szövegét is ő írta. Többek között a Kőműves Kelemen, az István, a király, a Will Shakespeare, vagy akit akartok című darabok szövegei is az ő nevéhez fűződnek, sőt Andrew Lloyd Webberrel is együtt dolgozhatott a Volt egyszer egy csapat című musicalben.

Bródy János munkásságát számos díjjal jutalmazták az évek során, többek között átvehette a Liszt Ferenc- és a Kossuth-díjat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét is megkapta a mai napon 72 éves zeneszerző.

Ez is érdekelhet

képcím

Bródy János dallal reagált Orbán Viktor évértékelőjére

képcím

Bródy János dalt küldött Novák Katalinnak és Varga Juditnak

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...