Ismét Cristiano Ronaldo és Messi között dőlt el az Aranylabda sorsa

Startlap - Startlap
2008 óta hol egyikük, hol másikuk nyeri a díjat.

Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál válogatott futballistája – a rekorder Lionel Messit utolérve – 2017-ben ötödször nyerte el a France Football magazin által odaítélt, az év legjobb játékosának járó Aranylabdát.

A 32 éves Ronaldo 2008, 2013, 2014 és 2016 után érdemelte ki az elismerést. A támadó az előző szezonban klubjával történelmet írva megvédte címét a Bajnokok Ligájában, megnyerte a spanyol bajnokságot, valamint elhódította az Európai Szuperkupát, a válogatottal pedig kijutott a jövő nyári, oroszországi világbajnokságra.

Az Aranylabdát 2008 óta kizárólag Ronaldo és Messi kapta meg. A portugál sztár ezúttal is a Barcelonában futballozó argentin riválisát előzte meg, míg harmadikként a Paris Saint-Germain brazil támadója, Neymar végzett a szavazáson.

“Nagy pillanat ez a pályafutásomban. Az elmúlt év csodálatos volt számomra, és ezt próbáljuk megismételni” – mondta az Eiffel-torony első emeletén tartott ceremónián Ronaldo, aki egyúttal köszönetet mondott csapattársainak a Realnál és a válogatottnál is.

Ronaldo idén nagyban hozzájárult csapatai sikeréhez, ugyanis az elmúlt idényben a Real Madrid úgy védte meg címét a Bajnokok Ligájában, hogy ő 12 találattal a sorozat gólkirálya lett, 110 góljával pedig az örökrangsort is vezeti a legrangosabb európai kupasorozatban. Az új idényt is remekül kezdte: első játékosként szerzett gólt egy BL-csoportkör mind a hat összecsapásán, összesen kilencszer talált kapuba. Egyben 19 góllal zárta a naptári évet a legrangosabb európai kupasorozatban, ami szintén rekord. Klubjával emellett spanyol bajnok lett és elhódította az Európai Szuperkupát is. Az Európa-bajnok portugál válogatott pedig vezérletével kijutott a jövő nyári, oroszországi világbajnokságra. Teljesítményét nemcsak Aranylabdával ismerték el, ugyanis októberben ő kapta a nemzetközi szövetségtől (FIFA) az év játékosa címet is.

Fotó: MTI/EPA/Augere Franck

 

Forrás: MTI

Címlapfotó: MTI/AP/Manu Fernandez és MTI/EPA/Georgi Licovszki

Ez is érdekelhet

képcím

Európa-bajnokság: kiderült melyik csoportba került a válogatott

képcím

Szoboszlai Dominik hivatalosan is a Liverpool játékosa lett

képcím

Orbán Viktor a helyszínen nézte végig a BL-döntőt