Ingyenes könyvosztást tart a héten az ELTE könyvtára, a Black Fridayt idézte a roham

Rengeteg a könyv és az ember is, és volt, aki bőrönddel érkezett, de igen sajátos a felhozatal.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-09-24 15:58

Fotó: Facebook

Hétfő reggel kilenc körül olyan tömeg toporgott a Ferenciek terén az ELTE Egyetemi Könyvára előtt, amit egy új iPhone megjelenésekor várna az ember – írja a 444.hu. De a kisebb hadsereg megdöbbentő módon könyvekért vetemedett az ácsorgásra, ugyanis az egyetem évente egyszer kisöpri a padlást és ingyen kiszórja azokat a köteteket, amik már nem kellenek nekik.

A tervek szerint hétfőtől szerdáig a könyvtár nyitvatartási idejében, vagyis reggel kilenctől este nyolcig lehet válogatni az ingyen portékák között, de az egyetem felhívta a figyelmet arra, hogy tavalyi kipakoláson például már másfél nap alatt mindent elvittek az érdeklődők.

Igen ám, de vajon mi lehet az, amit még az ELTE is kidob?

Milyen az a könyv, ami annak az intézménynek sem kell, ahol még a zárthelyi dolgozatokat is rendszeresen régi feladatlapok hátuljára nyomtatják? Hát pont olyan. Az aulában kirakott halmok nagyon elvetemült ízlésért kiáltanak.

Sajnos nem érdeklődöm a negyvenéves román nyelvű programozási szakkönyvek iránt

– fogalmazott az egyik lelkes turkáló. Egyébként idegen nyelveket tekintve persze az orosz dominál, és a könyvek többsége több évtizedes, elavult szakkönyv.

Ennek ellenére komoly tempóban fogyatkoznak a kupacok, amiket többször utántöltenek, mivel ki se fért az összes kötet. Bármennyire is tűnik kevéssé érdekfeszítőnek egy olyan kiadvány, mint a Búzatermesztési kísérletek 1960-1970, többen bőrönddel és nagy hátizsákkal érkeztek, hogy aztán egy csodálatos, eredeti nyelvű Marx-Engels összessel bővíthessék az otthoni könyvárukat. De jó látni, hogy ma is lehet tömegeket csábítani könyvekkel, még akkor is, ha ehhez ingyen kell adni őket.

Mai nap hírei

Vizsgálat indult a Pfizer vakcinája ellen, de aggodalomra nincs ok

metropol.hu8 órája

Menet közben esett darabjaira az új traktor

agroinform.hu10 órája

Ezt okozza aha túl kevés a pajzsmirigy hormon

napidoktor.hu12 órája

Már költözik a honvédség a Központi Raktárba

transpack.hu14 órája

Kelet-európai rabszolgáktól erős a német húsipar

agraragazat.hu14 órája

Menczer: Senki nem tiltja, hogy olyan gyártókkal tárgyaljunk, akikkel Brüsszel nem

168ora.hu16 órája

Donald Trump azért még utoljára odaszúrt egy nagyot a Huawei-nek

gsmring.hu16 órája

Hó és jég a Szahara kapujában - havazott a sivatagban

koponyeg.hu18 órája