A kórházkiürítés után 12 órával meghalt a hazaküldött férfi

Startlap - Startlap
A portálnak minderről az elhunyt felesége számolt be. Esti hírösszefoglaló.

12 órával hazaszállítása után meghalt egy férfi, akit a kórházkiürítés miatt küldtek haza

12 órával azután halt meg egy 72 éves orosházi férfi, hogy április 21-én délelőtt hazavitték a betegszállítók – írja az Index. Részletek.

A járvány óta most először mutatták meg a Szent László Kórház intenzív osztályát – fotók

Először pillanthatunk be a koronavírussal fertőzött Covid-19 betegeket ápoló Szent László Kórház mindennapjaiba, egy rendkívüli képsorozaton keresztül. Részletek idekattintva. 

Átvették a Samsung-gyárat a gödi önkormányzattól, és máris milliárdokat költenek rá

A kormány múlt hét pénteken a veszélyhelyzetre hivatkozva átvette az ellenzéki vezetésű Gödtől a Samsung-gyár területét, majd az ezzel járó adóztatási jogokkal együtt a fideszes többségű Pest Megyei Önkormányzatnak adta. Most pedig egy elképesztő összeget költenek rá – minderre itt lehet rácsodálkozni.

Vérplazma-terápia gyógyított meg egy terhes olasz koronás beteget

Jó eredményt hozott a vérplazma-terápia a 28 éves, koronavírussal fertőzött Pamela Vincenzi esetében, aki egyébként 6 hónapos terhes. A nagy reményeket keltő esetről ez a cikk számol be. 

Felháborodott, nyílt levelet írt a Fidesz Donald Tusknak

Fotó: Michal Fludra/NurPhoto via Getty Images

Deutsch Tamás és Hidvéghi Balázs fideszes, valamint Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő Donald Tusknak, az Európai Néppárt elnökének írt nyílt levelet tett közzé a Fidesz honlapján csütörtökön. A írás lényegi részei ebből a cikkből érhetőek el. 

Ausztria végleg búcsút int a szénenergia használatának

Fotó: Oliver Berg/picture alliance via Getty Images

Ezzel Belgium mellett a második ország lesz Európában, amely felhagy vele. A Mellach széntüzelésű hőerőművet, mely utolsóként üzemelt az osztrákoknál, múlt hét pénteken, a fűtési szezon végével zárták be. Most csütörtökön pedig bejelentették azt a dátumot, amikor Ausztria végérvényesen és 100 százalékosan áttér a zölden kinyerhető energiára. Részletek. 

Meghozta élete döntését az olasz idősotthon vezetője, nem győznek érte hálálkodni a lakók

Több lombardiai idősotthonban százak váltak a koronavírus áldozataivá, azonban volt egy intézmény, amelyben senki sem hunyt el, bármennyire is tombolt a járvány. Hogy mit is tett Manuela Massarotti akkor, amikor senki nem hitt neki, sőt még fel is háborodtak rajta, az itt tudható meg.

Tömeges tesztek jönnek Budapesten

A teszteket a főváros a szociális, és idősotthonokban dolgozó munkatársakon, gondozottakon és az intézmények lakóin végzi el először – jelentette be a Fővárosi Önkormányzat. Részleteket idekattintvalehet elérni. 

Elmarad az érettségi Szlovákiában, viszont lesz megajánlott jegy

A Paraméter azt írta, Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter csütörtökön jelentette be, hogy idén Szlovákiában nem lesz klasszikus értelemben vett érettségi.  Viszont lesz megajánlott jegy, amiről idekattintva az is kiderül, mit is jelent valójában.

Varga Judit szerint elképesztő vádaskodás folyik Magyarország ellen

Az igazságügyi miniszter minderről a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt. Az interjú legfontosabb részeit errefelé lehet elérni.

Ez is érdekelhet

képcím

Polt Péter a parlamentben reagált Magyar Péter hangfelvételére

képcím

Magyar Péter országjárásra indul, és újabb tüntetést...

képcím

Varga Judit interjúját húsvéthétfőn is leadják a tévében