Íme az új felcsúti sportkomplexum - Orbán Viktor szerint az utánpótlás első számú nemzeti ügy

Startlap - Startlap
Újabb gigantikus sportlétesítményt kaptunk, ezúttal 12,5 milliárd forintból.

Orbán Viktor a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpont átadó ünnepségén Felcsúton első számú nemzeti ügynek nevezte az utánpótlást – hvg.hu. A 12,5 milliárdos beruházás eredményeképpen létrejött új központ többféle sportág kiszolgálására alkalmas, és nem csak sporttal kapcsolatos programokra használható.

A miniszterlenök a szombati átadón elmondta: ha a nyolc hazai komoly labdarúgó-akadémia mindegyike felnevel tízévente két nemzetközi szintű játékost, akkor kész is egy európai szintű magyar futballválogatott. Orbán szerint ezt a Puskás Akadémia az első tíz évben Sallai Roland és Kleinheisler László személyében teljesítette.

 

Az új csarnokot a helyi középiskola tanulói és a Bozsik-programban részt vevő Vál-völgyi gyerekek is használják majd. A Puskás Akadémia és a Testnevelési Egyetem egy kettős életpályamodellről szóló megállapodást köt, hogy az arra fogékony fiatalok a tanári pálya felé vehessék az irányt. 

A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia új sport- és konferenciaközpontja 12,5 milliárd forintból valósult meg, amelyet 30 százalékos önerő mellett TAO-támogatásból finanszíroztak. A többfunkciós létesítmény csarnoka kézi-, kosár- és röplabdamérkőzések megrendezésre is alkalmas, továbbá futópálya, bokszring, és konditerem is található benne, illetve a szertornához szükséges összes eszköz. Az épületben a szertárak és öltözők mellett orvosi szoba, elsősegélynyújtó hely, edzői irodák és tárgyalótermek is helyet kaptak.

A konferenciaközponthoz 250 fős nagy és egy kis körelőadó, valamint tárgyaló is tartozik. A központ a Magyar Labdarúgó Szövetség és más szakági szövetségek továbbképzései, tudományos szimpóziumai előtt is nyitva áll, és tervben van a konferenciaközpont üzleti célú hasznosítása is.

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar erre az öt kérdésre vár választ Orbántól

képcím

Ez volt Orbán első fizetett munkája - A hét legfontosabb hírei...

képcím

Magyar Péter máris veri Orbánt és a Megafont a Facebookon