Így emlékeznek zenésztársai a Linkin Park énekesére, aki egy évvel ezelőtt felakasztotta magát

Startlap - Startlap
'Nincsenek arra szavak, mennyire hiányzol nekünk.'

Chester Bennington, a Linkin Park és a Dead by Sunrise énekese tavay július 20-án felakasztotta magát. Nem sokkal korábban a zenész egyik közeli barátja, Chris Cornell is önkezével vetett véget életének, a 41 éves Bennington pár nappal az ő születésnapja után végzett magával – írja a 24.hu.

Chester özvegye, Talinda Bennington számára férje öngyilkossága teljesen váratlan volt. Habár tudta jól, hogy a hatgyermekes zenész szinte egész életében depresszióval küzdött, de élete utolsó napjaiban tele volt élettel és izgalommal.

Chester hat hónapig józan maradt, ami csodálatos volt számára. Rengetegszer szégyenkezett korábban, amikor visszaesett. Ezeket az érzéseket csak pár hónappal a halála előtt kezdte velem megosztani. Tudtam, hogy most is visszaesett, mert a szobában két üres sörösüveget találtam, de azt is tudtam, hogy annyira nem állhatott be, hogy emiatt maga ellen forduljon. Azonnal rájöttem, hogy az, hogy ivott, újra bekapcsolta nála a szégyenérzetet, és egész életét végigkísérő egészségtelen idegi folyamatokat. Chester gyermekkora óta depressziós volt, de sosem kezelte ezt. Ezen az ösvényen haladt tovább, és végül ez lett a veszte. Akkor halt meg, amikorra már nagyon sokat dolgozott magán, azon, hogy normális és boldog legyen.

– idézi a Lángoló Gitárok az asszonyt, aki egy februári rendezvényen mesélt férje öngyilkosságáról. A Linkin Park és a zenekar basszusgitárosa a tragédia évfordulója alkalmából a közösségi oldalukon is megemlékeztek Benningtonról. Az elmúlt időszakot “a bánat, a szívfájdalom, az elutasítás és a felismerés szürreális forgatagának” nevezi az együttes.

Örökké hálásak leszünk a szeretetért, az életért a kreatív szenvedélyért, amit megosztottál velünk és a világgal. Nincsenek arra szavak, mennyire hiányzol nekünk

– írják.

To our brother Chester, It has been a year since your passing—a surreal rotation of grief, heartbreak, refusal, and…

Közzétette: Linkin Park – 2018. július 20., péntek

A basszusgitáros Dave “Phoenix” Farrell személyesen is írt pár sort barátjáról.

Chester, az elmúlt egy évben nem volt olyan nap, hogy nem gondoltam volna rád. Hiányzol, és még mindig fáj, hogy már nem vagy itt. Azért döntöttem úgy, hogy nem beszélek az emlékesteden, mert nem tudtam megfogalmazni azokat a szavakat, amik megfelelően kifejezik, hogyan érzek… Azért döntöttem úgy, hogy nem beszélek a tiszteletedre tartott Celebration of Life koncerten, mert tudtam, hogy azzal is küszködtem volna, hogy képes legyek beszélni. És ma, egy évvel azután, hogy elmentél, még mindig küzdök , hogy megpróbáljam és ékesszólóan kifejezzem, hogy mit jelentettél a családodnak, a barátaidnak, a rajongóidnak… és nekem

– fogalmazott Farrel.

Chester, In the past year, there hasn’t been a day that has gone by that I haven’t thought of you. I miss you, and it still hurts to not have you here. I chose not to speak at your memorial because I couldn’t formulate the words to adequately express how I felt… I chose not to speak at the Celebration of Life Concert honoring you because I knew I’d struggle to even be able to speak at all. And today, a year after your passing, I still struggle to try and eloquently express what you mean to your family, your friends, your fans… and to me. There is so much that I feel, and that I could say, and that I would want to say, and that I don’t know how to say… but one thing I know for certain, is that you are loved, and you are missed. Be Well My Friend, Dave

Dave Phoenix Farrell (@phoenixlp) által megosztott bejegyzés,

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Ez is érdekelhet

képcím

Magasított korlát került a Mammut bevásárlóközpont legfelső...

képcím

Újabb haláleset a Mammutban: egy 36 éves férfi zuhant a mélybe

képcím

SegítőPont nyílt a Mammutban, miután júliusban öngyilkos lett...