Horti kettős tragédia: végre a gyámügy is reagált a feltételezésekre
Ha ez így van, akkor egy indokot máris ki lehet zárni.
Négyéves unokájával együtt egy tehervonat elé vetette magát egy nő szombat délután Hort és Csány között. Azóta felmerültek olyan feltételezések, miszerint gyámhivatali eljárás indult volna a kisgyermek életkörülményei miatt már az esetet megelőzően.
Korábban a Blikknek nyilatkozott egy, a családot jól ismerő férfi: „A gyámügy többször is azzal fenyegette a családot, hogy ha nem tudnak megfelelő körülményeket biztosítani a picinek, akkor elveszik tőlük. A nagymama pedig nem tudott elég pénzt előteremteni, vélhetően belefáradt az évek óta tartó mindennapi küzdelembe.”
Ez utóbbi ellen a gyermek édesanyja is hevesen tiltakozott, és most a Heol.hu az írta cikkében, hogy a gyámhatóság korábban egyáltalán nem folytatott eljárást a család ügyeiben. Erről a lap szerint a megyei kormányhivatal hivatalos közleményt is kiadott.
Figyelem! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!