Hódi Pamela új párja elárulta, merre tart a kapcsolatuk

Startlap - Startlap
A futballista arról is beszélt, hogyan jön ki társa kislányával, Natival.

Tóth Bence, Hódi Pamela kedvese elmesélte, hogyan ismerték meg egymást, illetve mennyire alakul jól a kapcsolatuk.

A labdarúgó a Star magazinnak beszélt arról, hogy egy közös ismerős révén ismerte meg Pamelát. Sokat jártak közösen bulizni, és egyre többet beszélgettek, míg végül komolyabbra fordult a kapcsolat.

Bence sokáig nem akart beszélni, mondván, nem mutogatni szeretné a boldogságukat, hanem megélni. A focista most Pamela gyermekéről is beszélt.

Először nem tudtam, hogyan álljak hozzá, nem voltam ilyen helyzetben korábban. Úgy voltam vele, ha mindent úgy csinálok, amilyen én vagyok, abból nagy baj nem lehet. Ha ez nem működik, akkor kiderül az elején, és nem vesztegetjük egymás idejét. Ha viszont működik, nem kell később sem megjátszanom magam

– mondta Tóth Bence, aki hozzátette, nem zavarja, hogy Nati nem őt szólítja apának, de szereti őt és jól kijönnek.

Bence úgy gondolja, még nincs itt az ideje, hogy összeköltözzenek, de már sokat beszéltek a közös jövőről.

Ez is érdekelhet

képcím

Nem tudták elfelejteni a másikat: 30 év után talált egymásra a...

képcím

Kiderült, mit kérdezett Lajos herceg dédnagymamája halála után

képcím

Berki Mazsi egy 75 milliós luxusautót vezet