Házi őrizetben marad a Dózsa György úti gázoló

A halálos balesetnek két áldozata is volt.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-06-22 06:05

MTI Fotó: Mohai Balázs

Augusztus 21-ig meghosszabbította a tavaly a fővárosi Dózsa György úton történt halálos baleset gyanúsítottjának házi őrizetét és fenntartotta a mozgásának ellenőrzését nyomkövetővel a Budai Központi Kerületi Bíróság – közölte honlapján a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.

Tavaly május 15-én délután két gépjármű összeütközött a Dózsa György úton, majd az egyik autó a buszmegállóba csapódott. A baleset következtében egy 23 éves budapesti férfi a helyszínen, egy 37 éves férfi a kórházban meghalt, két ember súlyosan, három pedig könnyebben megsérült. A Budapesti Rendőr-főkapitányság halált okozó közúti baleset okozásának gyanúja miatt indított büntetőeljárást M. Richárd ellen.

Fotó: MTI Mihádák Zoltán

A törvényszék közleménye szerint a Dózsa György úti baleset miatt a nyomozó hatóság tavaly augusztus 28-án M. R. ellen indult büntetőeljárással egyesítette az ellene közúti veszélyeztetés bűntettének, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétségének a gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyet. A nyomozás még tart, és a hatóság szakértői vélemények és okiratok beszerzését, illetve további gyanúsítotti kihallgatásokat tart szükségesnek – tették hozzá.

Fotó: MTI Mihádák Zoltán

Kiemelték: a gyanúsított közúti veszélyeztetés bűntette miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt követte el azt az újabb cselekményt, amelyben – bizonyítottság esetén – halálos közúti baleset gondatlan okozását és kábítószer fogyasztását is megállapíthatják. A büntetőeljárás tárgya két, a közlekedés rendjét sértő bűncselekményen túl további három bűncselekmény. Az ügyek egyesítésénél a bíróság megállapította, hogy az eljárás alatt a gyanúsított ellen újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás, ezért a szökés, elrejtőzés veszélyének fennállása is megerősíti a kényszerintézkedés alkalmazásának szükségességét – fejtették ki.

A bíróság az ügyek egyesítése után ismerte meg a gyanúsított ellen korábban indult büntetőügy részleteit. A gyanúsítottat a jármű vezetéstől nem tartotta vissza sem a büntetőpontos eltiltás, sem a vezetői jogosultságának visszavonása és az eljárás során kiderült az is, hogy M. R. a Dózsa György úti baleset után is vezetett.

A bíróság szerint feltehető, hogy a gyanúsított a mozgását szigorúan korlátozó kényszerintézkedés nélkül a jövőben is elkövetne szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt, így a házi őrizetnél enyhébb korlátozás alkalmazása nem elegendő vele szemben.

A végzés nem jogerős – olvasható a közleményben.

 

Forrás: MTI

Mai nap hírei

A frissen szerződtetett Suárez két góllal mutatkozott be az Atléticóban

eurosport.hosszabbitas.hu3 órája

Fotók: bekamerázták a luxusvillát, ahol Rogán él

ezalenyeg.hu7 órája

Új módszer az unokázós csalásoknál

szabadeuropa.hu10 órája

Kocsis Máté bemondta a Kossuth Rádióban, hogy a baloldal képtelen az összefogásra

168ora.hu14 órája

A jövő vonata robog Ausztriában

koponyeg.hu14 órája

50.000 Ft alatti bomba ajánlatok a hétvégére – Ne maradj le!

gsmring.hu15 órája

Rövid élet után gyors búcsú Mercedes X-class

gepmax.hu17 órája

5+1 dolog, amiről nem is gondolnád, de a szüleidtől örökölted

joy.hu18 órája