Havi bruttó egymilliót keresnek az orvosok, akik felmondtak Ajkán

Startlap - Startlap
A kórház most azon ügyködik, hogyan pótolják az intenzív osztály dolgozóit.

A közelmúltban az összes ápoló és orvos felmondott az ajkai kórház intenzív osztályán. Nyilvánosságra került egy dokumentum, amely a távozók béréről árulkodik – írja a privatbankar.hu.

Az Ajkai Szó önkormányzati lap birtokába került számlából derült ki, hogy az aneszteziológus orvosok ötezer forintos órabérben, havi 960 ezer forintért dolgoznak Ajkán. A feladatot vállalkozóként látják el, tehát ebből az összegből még ki kell fizetniük a vállalkozás költségeit. Emellett az intenzív osztályokon ritkán kapnak hálapénzt, így tényleges bérük „sokszorosan elmaradhat” kollégáik juttatásaitól.

Azóta, hogy felmondott az intenzív osztály összes dolgozója, a munkaerő-kiesés pótlása már folyamatban van Ajkán: a nővérek pótlására nyugdíjas szakembereket hívtak vissza, a gyerekosztályról munkatársakat csoportosítottak át és „bérnővéreket” foglalkoztatnak.

Az Állami Egészségügyi Ellátó közleménye szerint a kórház menedzsmentje már tárgyal a szabad kapacitással rendelkező orvosokkal, és az átszervezéseknek köszönhetően továbbra is folyamatos lesz az ellátás az érintett osztályokon. A közlemény emellett kiemeli, hogy a kórház vezetősége korábban többször is tárgyalt az érintettekkel, azonban „magas bérköveteléseiket” nem tudták teljesíteni.

A vezetésnek másfél hónapja van megoldani a távozó orvosok teljeskörű pótlását, addig tart ugyanis a felmondási idő.

Ez is érdekelhet

képcím

Tömeges ételmérgezés egy budapesti kórházban

képcím

Kigyulladt a Semmelweis Egyetem egyik részlege

képcím

Kórházba vonult tervezett prosztatakezelésre a brit uralkodó