Hatsávos lesz az M1-es autópálya

Tervezőt keres az állami beruházó.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-04-17 07:41

Tervezőt keres az állami beruházó az M1-es hatsávossá bővítésére, a jelenlegi kétszer két sáv helyett kétszer három áll majd az autósok rendelkezésére – írja keddi számában a Magyar Idők.

Az első körben Budapest és Tatabánya között készítik elő a fejlesztést, az első 45 kilométernyi út bővítésének és felújításának az előkészítésére másfél éve lesz a kivitelezőnek.

Az európai uniós közbeszerzési értesítőben megjelent tenderre május 18-ig kell benyújtani a pályázatokat. Ezt követi majd a kivitelező kiválasztása, illetve a munkálatok elvégzése. A jelenlegi elképzelések szerint 2023 előtt nem lesz kész a kibővített gyorsforgalmi út.

Az M1-es hatalmas forgalmat bonyolít le: az autópályán 1995-ben átlagosan 20 ezer jármű haladt át naponta, mára ez egyes térségekben a 80 ezret is eléri, sőt a fővároshoz közel a gyorsforgalmi út több helyen is 100 százalék feletti kapacitással üzemel.

 

Forrás: MTI

A címlapkép illusztráció (MTI/Kelemen Zoltán Gergely)

Címkék:

M1-es autópálya

Mai nap hírei

Legutóbb Gyurcsány kormánya csinált ekkora hiányt, mint most Orbáné

168ora.hu8 órája

Szabadon garázdálkodnak a vaddisznók Somogyban – már milliós a kár

agroinform.hu8 órája

3 daganattípus, amelyet örökölhetünk

napidoktor.hu9 órája

Ricky Martin kissé mellényúlt új külsejével: de férje imádja az átalakulást

joy.hu10 órája

A magyar a vakcina mögött: Karikó Katalin, akinek a nevét az egész világ megismerte

unilife.hu14 órája

Rendkívüli bejelentést tett Szijjártó Péter a vakcinákról

demokrata.hu15 órája

Az Alaptörvény szerinti tulajdonhoz való jogot sérti

transpack.hu16 órája

Megszakad a szív: egy szánkó vetett véget a 18 éves fiú életének

metropol.hu17 órája