"Gyurcsány Ferenc eltávolította önt ebből a csoportból" - így nézett ki belülről az ellenzéki kampány összeomlása

Startlap - Startlap
Meghökkentő történetek és interjúk a színfalak mögül, amiből kiderül, hogy az ellenzéki összefogás számára gyakorlatilag elkerülhetetlen volt a tragikus vereség. Esti hírösszefoglaló.

“Gyurcsány Ferenc eltávolította önt ebből a csoportból” – így nézett ki belülről az ellenzéki kampány összeomlása

A Direkt36 tényfeltáró csapata másfél hónapon át munkálkodott azon, hogy feltárja az ellenzéki összefogás rövidke életének eseményeit a színfalak mögül. Habár a rendkívüli erőforrásokkal gazdálkodó kormánypárttal szemben eleve jelentős hátránnyal indultak, az azóta elkészült több tucat interjúból az derül ki, hogy a tragikus vereséget saját belső konfliktusaik, a rivalizálások, illetve Márki-Zay és több más vezető hiányosságai eleve kódolták. Bővebben.

Hvg.hu: a jegybank alelnöke bejelentette, hogy érkezik a kétszámjegyű infláció

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, Virág Barnabás egy keddi konferencián fejtette ki gondolatait az inflációról. Virág elkerülhetetlennek nevezte az infláció további növekedését, ugyanakkor az év második felére lassú fordulatot vár. Részletek.

Meglepő házassági rekord született Magyarországon

Az összes EU-tagállamot messze megelőzve népességarányosan hazánkban álltak legtöbben oltár elé 2020-ban. A jelenség magyarázata pedig érdekes módon nem a csokban vagy a babaváró hitelben rejlik. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket nézd meg.

Orbán Ráhel interjút adott luxus bababoltjáról: “Elég a kevesebb, ha az jó”

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Párját ritkító alkalom, hogy a miniszterelnök lánya interjút ad, de az ODU névre hallgató, az átlagosnál vastagabb pénztárcára szabott árazással operáló üzlete keddi megnyitója apropóján egy dizájnmagazinnak mégis megszólalt. A többször milliós ruhákban és kiegészítőkben fotózott Orbán Ráhel a fenntarthatóság mellett kampányolt, olyan történeteket említve meg, mely szerint például Berci fia “szegény néha rózsaszín sportcipőben jár”. A beszélgetés legjobb részei erre a linkre kattintva olvashatók.

A cseh külügy figyelmeztette a magyar kormányt

Cseh sajtóértesülés szerint míg Prágában és Pozsonyban elfogadták az Európai Bizottság két év halasztásról szóló kompromisszumát az energiaexportot érintő szankciók ügyében, Magyarország újabb feltételeket szabott. Jan Lipavsky cseh külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte a magyar álláspontot. Bővebben.

Novák Katalin első külföldi útja Varsóba vezetett köztársasági elnökként

Magyarország új államfője Andrzej Dudával, Lengyelország köztársasági elnökével, Elzbieta Witekkel, a szejm elnökével és Mateusz Morawiecki miniszterelnökkel tárgyalt a lengyel fővárosban. Novák kijelentette, Magyarország elítéli Vlagyimir Putyin agresszióját. És vajon hova utaztak elsőként Novák Katalin elődei? Ebben a cikkben erre a kérdésre is választ találsz.

Varga Mihály: Hazánk továbbra is az uniós növekedési rangsor élmezőnyében van

A pénzügyminiszter videós bejelentkezésben kommentálta a Központi Statisztikai Hivatal által kedd reggel közzétett váratlanul magas negyedéves GDP-növekedési adatokat. Részletek.

A 30 milliós végkielégítéssel távozó Süli János igazából nem is megy sehová

A miniszteri posztjától rekordösszegű végkielégítéssel búcsúzó Süli is szerepel a Szijjártó Péter kibővített minisztériumából posztolt legújabb képeken. Szijjártó az “átigazolási időszak legnagyobb fogásának” nevezte Sülit. Fotók és további részletek itt.

Az orosz külügyminiszter beszólt Olaf Scholznak

Russian Foreign Ministry / Handout/Anadolu Agency via Getty Images

Fontos személyek jelenlétével tartottak ismeretterjesztő ifjúsági fórumot hétfő este Moszkvában. Az eseményen részt vett Szergej Lavrov külügyminiszter és Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is. Németország Olaf Scholz kancellár és a jelenlegi kormány hatalomra jutásával elveszítette az önállóság utolsó jegyeit is – közölte Lavrov, Peszkov pedig hangsúlyozta, hogy Oroszország győzni fog. Bővebben.

(Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt)

Ez is érdekelhet

képcím

Mi történt azóta, hogy Magyar Péter közzétette a hangfelvételt?

képcím

Márki-Zay Péter üzent Magyar Péternek

képcím

Novák Katalin a Karmelitában járt