Gulyás: Marad a járványügyi készültség

Startlap - Startlap
A csütörtöki Kormányinfón bejelentették, megszüntetik a tranzitzónákat.

A védekezés hatékony volt, az első fázisa sikerrel zárult, ennek a legnagyobb eredménye, hogy a vírus tömeges terjedését egyelőre sikerült elkerülni – jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy az egyensúly törékeny, fontos, hogy a védelmi szabályokat a következő időszakban is tartsuk be.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a védekezés második szakaszában az operatív törzs továbbra is fennmarad, és az egészségügyben is fenn kell tartani a járványügyi készültséget. Hozzátette: a kormány jövő kedden olyan törvényjavaslatot nyújt be, aminek értelmében megszűnhet a rendkívüli jogrend, de a járványügyi készültség marad.

A kormány a szerdai ülésén arról döntött, hogy bezárja a tranzitzónákat – közölte Gulyás. Az Európai Bíróság tranzitzónával kapcsolatos ítéleté a kabinet károsnak tartja, de a döntést kötelesek betartani, ezért szüntetik meg a tranzitzónákat. Aki a jövőben Magyarországra akar bejutni, az a menekültügyi kérelmet külképviseleten nyújthatja be.

 

A Kormányinfón elhangzottakról bővebben ebben a cikkben olvashatsz.

Ez is érdekelhet

képcím

Mire gondolt Gulyás Gergely? Rejtélyes üzenettel zárta a...

képcím

Gulyás Gergely: Ami most történik, ahhoz nincs közöm, de ha...

képcím

Magyar Péter: Brutális megszorításokra készültök - 5 pontban...