Gulyás: A kormány meghosszabbítja a kamatstopot

Startlap - Startlap
Egy hónap múlva tudunk számlákat küldeni Brüsszelnek. A Kormányinfó hírei.

A szerdai kormányülésen meghozott döntéseket ismertette a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a kormány a jövő évi költségvetés tervezetéről tárgyalt, amit a tervek szerint május 30-án nyújtanak be az Országgyűlésnek, és június elején fogadhatnak el. Béke és a szankciók kivezetése esetén a költségvetés tere jelentésen megnőne – tette hozzá. Háborús időkben többek kell költeni a Honvédségre, jövőre az erre fordítandó összeg meghaladja a GDP 2 százalékát – mondta Gulyás.

A költségvetési hiányt valószínűleg 2,9 százalékra csökkentik, és csökken az államadóság is.

A június 30-ával lejáró kamatstopokról is tárgyalt a kormány, amit ismét meghosszabbítanak. A kamatstopot akkor vezetik ki, ha az infláció egy számjegyűre, a jegybanki alapkamat pedig 10 százalék alá csökken.

A magyar parlament a múlt héten elfogadta az igazságügyi törvény módosítását, ezzel minden olyan akadály elhárult, ami a kohéziós pénzek magyarországi folyósítását akadályozta. Egy hónap múlva tudunk számlákat küldeni Brüsszelnek, aki reményeink szerint fizetni is fog – mondta a miniszter.

Kérdések és válaszok

A svéd NATO-tagsággal kapcsolatban is kérdezték Gulyást, aki nem tudott új információval szolgálni a témáról, arra a kérdésre pedig, hogy a hétvégi törökországi elnökválasztás befolyásolhatja-e a kérdés napirendre vételét, a miniszter ennyit válaszolt: “Meglátjuk”.

A kormány 2024-ben is fenntartja az extraprofitadót, igaz csökkentett mértékben.

Mérlegeli-e Orbán Viktor, hogy változtat a kormány összetételén? – kérdezték Gulyást, aki szerint nincs napirenden a téma.

Az áram- és gázárakra vonatkozó kérdésre válaszolva Gulyás elmondta, a végleges számokat május 20-áig fogják közölni, de “jelentősen alacsonyabb árakkal lehet majd számolni, mint az idei évben“.

Gulyás Gergely álhírnek tartja a belügyminiszter Pintér Sándor nyugdíjba vonulásának hírét.

Szentkirályi Alexandrát arról kérdezték, igaz-e, hogy ő lehet a Fidesz főpolgármester-jelöltje. A kormányszóvivő elmondta,  elégedett a jelenlegi pozíciójával, a kérdés  nincs napirenden, és nem is keresték meg ilyen felkéréssel.

Biztosan nem lesz 2025. január 1-jével Magyarországon euró – jelentette ki újságírói felvetésre Gulyás Gergely.

 

A Kormányinfón elhangzottakról bővebben itt olvashatsz.

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

Ez is érdekelhet

képcím

Ezért blokkolja tovább Magyarország az Ukrajnának szánt 500...

képcím

Gulyás Gergely: 78 384 forint lesz átlagosan a...

képcím

Ismét szokatlan időpontban jelentkezik a Kormányinfó