Rácsok mögött marad Galambos Lajos

Startlap - Startlap
Jogerősen is elutasították a víz-, gáz- és áramlopás miatt elítélt zenész otthonápolási kérelmét, a döntés ellen nem lehet fellebbezni. Az ügyvéd szerint tovább romlott az egészségi állapota.

A Blikk információi szerint a Székesfehérvári Törvényszék másodfokú tanácsa a napokban másodfokon is elutasította Galambos Lajos otthonápolási kérelmét.

A trombitaművész ügyvédje megerősítette a lap értesüléseit. Mint elmondta, a bíróság elfogadta a büntetés-végrehajtás orvosának ajánlását, amely szerint nem megalapozott, hogy a trombitaművész részben vagy egészben önellátásra képtelen lenne a börtönben. “Ebben a körben még szakértői bizonyítást sem rendeltek el” – tette hozzá.

Dr. Csontos Zsolt szerint a döntés óta az ügyfele egészségi állapota tovább romlott: egyre fogy, csak folyékony halmazállapotú táplálékot tud bevinni a szervezetébe, gyomorfájdalmai vannak.

Az ügyvéd hangsúlyozta: a mostani döntés ellen fellebbezni nem lehet, ám ha a következőkben drasztikus egészségromlás állna be Galambos Lajos állapotában, újra lehetne vizsgálni az ügyét.

A víz-, gáz- és áramlopás miatt 3 év 6 hónap büntetésre ítélt trombitaművész már több mint négy hónapja a baracskai börtön lakója.

 

Címlapkép: FotoCentrál / TV2

Ez is érdekelhet

képcím

Havi nettó 400 ezer forintért keresnek börtönőröket Csengeren -...

képcím

Embercsempészek: közzétette a kormány, hogy hányat engedtek el

képcím

Schadl-per: találtak még néhány autót, egy hajót és egy légi...