Fuldokló nőt mentett ki a vízből két szolgálaton kívüli készenléti rendőr az Erzsébet híd lábánál

Startlap - Startlap
A nő már teljesen elmerült a vízben, és a mederfenékről húzták ki a partra.

Balogh Ferenc törzsőrmester és Bakos Zoltán őrmester éppen szabadidejüket élvezték a Duna parton kedd este, amikor a vízben egy kapálózó nőre lettek figyelmesek – írja a police.hu. A két egyenruhás – akiknek rövid időn belül ez már a második életmentése volt – rögtön a bajba jutott nő segítségére sietett.

Az eset kedd este fél tízkor történt, az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél, ahol a parttól alig pár méterre kezdett el fuldokolni a nő. Balogh Ferenc törzsőrmester rögtön beugrott a folyóba, majd egy perces keresés után megtalálta a mederfenekén a nőt, megragadta, és kihúzta a vízből.

Társa, Bakos Zoltán ezalatt segítséget hívott, aztán közösen húzták a partra a sérültet, stabil oldalfekvésbe helyezték, és ekkor a nő légzése is helyreállt. Időközben a segítség is megérkezett a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársainak személyében, akikkel közreműködésével kihűlés elleni izolációs fóliába tekerték a nőt, majd átadták a terepet a mentőszolgálatnak.

Júliusban egy férfit élesztettek újra a belvárosban

A két készenléti rendőr alig pár hónappal ezelőtt egy másik életet is megmentett. A főváros VIII. kerületében, a Népszínház utcában gyalogos járőrszolgálatot láttak el július 9-én az esti órákban, amikor egy földön fekvő férfira lettek figyelmesek. Amikor ellenőrízték a férfi életfunkcióit, kiderült, hogy a légzése és a keringése is leállt.

Egyikük mellkaskompresszió alkalmazásával megkezdte az újraélesztést, míg társa a légút átjárhatóságát biztosította. A helyszínre érkező mentőszolgálat munkatársai átvették a férfi újraélesztését, amely sikerrel járt, így állapotának stabilizálását követően kórházba szállíthatták.

Ez is érdekelhet

képcím

Csaholt a kutyája, így előzte meg a tragédiát a pákozdi rendőr...

képcím

Elsüllyedt egy műtrágyaszállító hajó a Dunán

képcím

Fotókon a megáradt Duna, így fest most