Járdára hajtott két autó Debrecenben, egy gyalogos meghalt

Startlap - Startlap
Hét gyalogost sodortak el az összeütköző járművek. Fotókon a hétfői tragikus baleset.

Összeütközött, majd a járdára hajtott és több gyalogost elsodort két autó hétfő délután Debrecenben, a Faraktár utcában – adta hírül a rendőrség a police.hu oldalon. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint heten sérültek meg, egyikük a helyszínen életét vesztette.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője az MTI megkeresésére azt mondta, öt mentőautó, köztük rohamkocsi és gyermekmentő, valamint egy mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

Közölte, hét sérültet találtak, akik közül egy nő életét a hosszas újraélesztési kísérlet ellenére sem lehetett megmenteni, ő a helyszínen életét vesztette. Hozzátette: egy gyermeket és egy felnőttet életveszélyes állapotban, négy felnőttet pedig stabil állapotban, könnyebb sérülésekkel szállítottak a Kenézy Gyula Kórházba.

Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint a tragédia a Faraktár utcában, a 48-as főút 1-es kilométerének közelében történt.

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ez is érdekelhet

képcím

Erős fotókon Magyar Péter debreceni tüntetése

képcím

Magyar Péter a debreceni tüntetésen: Feloszlatjuk az...

képcím

Nadrágszíjas plakátokkal díszítette fel a Fidesz Magyar Péter...