Forma-1: Hamilton nyerte a Magyar Nagydíjat - fotók

Bottas Vettellel és Ricciardóval is ütközött a végén.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-07-29 17:35

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi, 33. Forma-1-es Magyar Nagydíjat, ezzel 24 pontra növelte az előnyét a pontversenyben a Mogyoródon másodikként záró, szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A 33 éves Hamilton rekordot jelentő hatodik alkalommal győzött Mogyoródon, az idei szezonban ötödször, pályafutása során pedig 67. alkalommal állhatott a dobogó felső fokára. A harmadik helyen Vettel csapattársa, a finn Kimi Räikkönen végzett.

A start előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek meg Sergio Marchionnéról, a Ferrari szerdán elhunyt elnökéről.

A rajtnál Hamilton meg tudta tartani a vezető pozíciót, mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas igyekezett kivédeni a két Ferrari támadásait. Előbb Kimi Räikkönen próbálta megelőzni honfitársát, majd miután a kettes és a hármas kanyar között Vettel átvette a harmadik helyet, ő eredt Bottas nyomába.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az első kör végén így Hamilton, Bottas, Vettel volt az első három helyezett sorrendje. Hamilton a tizedik körben már négy másodperccel vezetett Bottas előtt, közben a negyedik pozícióban száguldó Räikkönen arra panaszkodott a csapatrádióban, hogy problémája akadt a kulacsával és nem tud inni. A Ferrari boxából megerősítették, hogy a finn pilóta kulacsát elfelejtették csatlakoztatni, így Räikkönen a futam ideje alatt nem fogja tudni pótolni az elveszített folyadékot. A levegő hőmérséklete 33 fokos volt, a pilótafülkében ülve ez nagyjából 70 Celsiust jelent.

Räikkönen a 14. körben kiállt a boxba kereket cserélni, a Mercedes pedig egy körrel később kihívta Bottast. A huszadik körben Hamilton, Bottas, Vettel volt az első három sorrendje.

A címvédő autójára csak öt körrel később raktak friss abroncsokat, de az élre kerülő Vettelt még ezután is kint tartotta a pályán csapata, hogy minél jobban növelje a különbséget. A 32. körben 14.5 másodperc volt az előnye, de amikor a 39. körben a boxba hajtott, ez már csak 7.8 mp volt, mert a lekörözéseknél többen is feltartották.

Időközben Räikkönen ismét kereket cserélt, a legtovább Daniel Ricciardo várt, ő a 45. körben állt ki, a negyedik helyről, és csak egy pozíciót veszített.

Húsz körrel a vége előtt már körvonalazódott, hogy amennyiben baleset vagy műszaki hiba nem történik, a harmadik helyen haladó Vettel számára csak a második Bottas megelőzése lehet reális, mivel az éllovas Hamilton előnye egyre nőtt.

A hajrában Vettel nagy lendülettel támadta Bottast, aki bár lassabb volt, a végsőkig próbálta őrizni pozícióját. A német versenyzőnek végül sikerült megelőznie finn riválisát, de a két autó a manőver közben összeért, a Mercedes első szárnyának jobb széle letört, a Ferrari bal hátsó gumija azonban sértetlen maradt.

Hamiltonnak ez volt pályafutása 220., Vettelnek pedig karrierje 210. Forma-1-es futama. Hamilton számára ugyanakkor intő jel lehet a Hungaroringhez kapcsolódó érdekes statisztikai adat: 2004 óta a Magyar Nagydíj győztese az adott évben egyszer sem tudott világbajnokságot nyerni.

A vb egy hónap szünet után, augusztus utolsó hétvégéjén folytatódik Belgiumban.

Mai nap hírei

Rutinos diplomásként bemondaná a nettó 500-as fizetési igényét egy állásinterjún? Sokan megteszik

haszon.hu3 órája

7 ötlet, hogyan burkoljuk garázsunk padlóját

napmintnap.com13 órája

Bivalyerősnek ígérkezik a Galaxy S21/S30 mobilokba kerülő Exynos 1000 rendszerchip

gsmring.hu14 órája

Jakab Péter: lebontjuk a kétharmadot

demokrata.hu16 órája

Bajor kormányfő: “a gyomrom görcsbe rándul a budapesti út gondolatára”

szabadeuropa.hu18 órája

Suárez már az Atléticóval tárgyal

eurosport.hosszabbitas.hu18 órája

Aranyszabály ruhavásárláshoz - Tízezrek maradnak a zsebedben

femcafe.hu18 órája

Miniszteri irányítás alá kerül az élelmiszerlánc-felügyelet

agroinform.hu19 órája