Fontos bejelentést tett a Köztársasági Elnöki Hivatal

Két végén égetjük a gyertyát.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-03-17 16:36

Elkezdődött a globális vízválság, amelynek közvetett hatásait Magyarországon is érezni lehet – fejtette ki a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság vezetője.

Kőrösi Csaba az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában azt mondta, már nem vehető adottnak, hogy mindig és mindenkor kellő mennyiségű és minőségű víz áll rendelkezésre, elkezdődött egy globális kihatású vízválság.

Közölte, ennek közvetlen hatásait Magyarországon még nem érezni, mert a vízkészletek és a víz minősége is jó. Ugyanakkor a világban több helyen válságos helyzet alakult ki a vízhiány, az áradás, vagy a rossz minőségű víz miatt. Ezek az események eddig lokálisak voltak, de most már összekapcsolódnak, 5-15 millió emberre hatnak, az emberek elhagyják otthonaikat és ezt érzi meg most Magyarország is – mondta.

Kőrösi Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy a világon a szennyvíz 80 százalékát még mindig kezeletlenül engedik vissza a természetbe, emellett a vízkészlet gyorsan csökken. Ezzel “két végén égetjük a gyertyát” – fogalmazott.

 

Forrás: MTI

A címlapkép illusztráció (Thinkstock)

Címkék:

vízválság

Mai nap hírei

Távozik a hasznaltauto.hu és a jofogas.hu marketingigazgatója

behaviour.hu8 órája

„Széttárt lábakkal várták, hogy teherbe ejtsék őket” – Szentesi Éva a lengyelországi abortusztiltásról

wmn.hu8 órája

Mindig van lejjebb: a volt Fidelitas-elnök megütött egy nőt, de most tagadja

berettyo.ezalenyeg.hu10 órája

Ritka halfaj akadt horogra – volt nagy öröm

agroinform.hu11 órája

Még nehezebb helyzetbe kerülhetnek a gumiszervizek a téli átszerelési időszakban

autopro.hu14 órája

Elhunyt negyvenhárom koronavírusos beteg hazánkban

demokrata.hu16 órája

Szuper WiFi jön az otthonokba

itbusiness.hu17 órája

Kinyitotta a 100 milliót érő dobozt és rájött, hogy átvágták

napmintnap.com18 órája