Figyelj, mire kattintasz, ha e-mailt kapsz!

Startlap - Startlap
Érdemes előbb tájékozódni, főleg, ha ismeretlen üzenetet érkezik.

Az e-mailes üzenetek a világ kommunikációjának nagy részét lefedik, a SonicWall statisztikája szerint ugyanis naponta nagyjából 205 milliárd(!) e-mail cserél gazdát, amely ráadásul öt százalékkal növekszik évente – írja a 24.hu. Ezek alapján nem csoda, ha a bűnözők is éppen ezen a felületen próbálnak meg trükközni, és különféle módszerekkel igyekeznek információkat, adatokat, vagy bármi mást, esetleg kártékony programokat feljuttatni a gépre. Ez ellen azonban lehet védekezni, amihez viszont elengedhetetlen, hogy betartsunk néhány alapszabályt.

Fontos a gyanakvás

Az első és legfontosabb az e-mail-cím. Ha egyáltalán nincs köze a vállalathoz, amelynek a nevében ír, akkor nem szabad rákattintani az üzenetre, főleg azon belül a linkekre. Olyan is előfordulhat, hogy a feladó neve helyén nem a neve, hanem egy e-mail-cím szerepel, miközben a levelet egészen más címről küldték el, ilyen esetben szintén gyanakodni kell, így mindig le kell ellenőrizni magát a feladó e-mail-címét.

Ha ezen a téren minden rendben van, akkor sem ért még véget az ellenőrzés. Könnyen lehet, hogy a levélen belül egy weboldalra akarják terelni, ahol meg kell adni személyes adatokat. Amennyiben nincs ott a weblap címe, tartsa az egerét a link fölött, és megjelenik, milyen címre irányít át. Ez alapján már sokszor be lehet azonosítani, hogy megbízható helyre visz-e, amennyiben köze sincs a vállalathoz. Csakhogy előfordulhat, hogy minimális a különbség, így érdemes külön lapon behozni a cég honlapját, és ott utánanézni a levél hitelességének.

A levél helyesírása és megjelenése is gyanakodásra adhat okot, mivel egy magára valamit is adó vállalat ügyel arra, hogy tartalmilag, stilisztikailag is rendben legyen a levél, illetve igényes és szép legyen. Ezzel szemben a hackerek kevésbé foglalkoznak ilyesmivel.

Ezeken kívül a legtöbb böngésző figyelmeztet, ha olyan oldalra lépne, amely veszélyes lehet, de nem tud mindent kiszűrni. A Web of Trust azonban képes a legtöbb kártékony weblapot felismerni.

Ez is érdekelhet

képcím

Közel 800 millió e-mail cím szivárgott ki, itt ellenőrizheted,...

képcím

Nem létező hátralékot próbálnak e-mailben kicsalni a Főtáv...

képcím

Az OTP nevében kereshetnek csalók, mutatjuk, mivel próbálkoznak...