Ferenc pápa: Biztos vagyok benne, hogy sziklaszilárd hitetek van

Startlap - Startlap
Megérkezett Ferenc pápa háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra. A Liszt Ferenc-repülőtéren politikusok és egyházi vezetők mellett száz gyerek is fogadta a katolikus egyházfőt. Ferenc pápa később a budai Várban négyszemközti megbeszélést folytatott Novák Katalin köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd beszédet tartott a Karmelita kolostorban.

Ferenc pápa a Szent István-bazilikába látogatott

Ferenc pápa a Szent István-bazilikánál járt péntek délután, ahol püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozott. 17 órakor lezárták a Szent István teret, akkortól már nem lehet bejutni a Bazilika előtti térre.

Az ateista üldözés alatt mártírhalált halt püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők tanúsítják a magyarság sziklaszilárd hitét – mondta Ferenc pápa a budapesti Szent István-bazilikában péntek este, ahol a Magyar Katolikus Egyház képviselőivel találkozott – írja az MTI. A katolikus egyházfő hozzátette: “meg vagyok győződve arról, hogy sziklaszilárd hitetek van”.

Ferenc pápa megemlékezett Mindszenty József bíborosról, aki hitt az ima erejében, olyannyira, hogy szinte szállóigeként idézik szavait: “Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól!”

“Legyetek befogadóak, legyetek tanúi az evangélium ígéretének, de mindenekelőtt legyetek az imádság emberei, mert a történelem és a jövő ettől függ” – kérte. Az egyházfő megköszönte a magyar egyház papjainak, szerzeteseinek és munkatársainak hitét és hűségét, valamint mindazt a jót, ami bennük van, és amit tesznek.

Novák Katalin bemutatta az ajándékokat Ferenc pápának

Ferenc pápa és Novák Katalin köztársasági elnök pénteki, zárt körű megbeszélésük előtt közösen megtekintette a katolikus egyházfőnek szánt ajándékokat a Sándor-palotában.

Novák Katalin a többi között egy gyermekművészeti albumot adott Ferenc pápának, ez magyar gyerekek, fiatalok bibliai témájú alkotásaiból készült, kifejezetten a Szentatya számára.

Az album mellett különleges rózsatöveket is kap a pápa, a Szent Erzsébetről elnevezett rózsafajtából, amelyet egy erdélyi magyar, Márk Gergely nemesített.

“Árpád-házi Szent Erzsébetet a pápa szülőföldjén, Argentínában Magyarországi Szent Erzsébet (Santa Isabel de Hungría) néven ismerik, akinek a kezében a legenda szerint a kenyerek rózsává változtak” – írta az ajándékról a köztársasági elnök korábban a Facebook-oldalán.

Harmadik ajándékként a köztársasági elnök andocsi Mária-kegyruhát ajándékozott a katolikus egyházfőnek.

Novák Katalin a Facebook-oldalán korábban arról tájékoztatott: Somogy vármegyei látogatásakor az andocsi hívek azt kérték tőle, hogy adja át ajándékukat Ferenc pápának, aki a templomot bazilika minor rangra emelte.

Az ajándékok sorában egy Magyarországot bemutató, a Szent Koronáról szóló díszkötetet, valamint az Alaptörvény egy díszpéldányát is bemutatott Ferenc pápának a köztársasági elnök.

Ferenc pápa: a háború szólistái törnek utat maguknak

Abban a világban, amelyben élünk, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak – fogalmazott Ferenc pápa pénteken a budapesti Karmelita kolostorban az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel találkozva.

Ferenc pápa hangsúlyozta: a béke soha nem a stratégiai érdekek követéséből fog fakadni, hanem olyan politikából, amely képes mindenki érdekeit szem előtt tartani, odafigyelve az emberekre, a szegényekre és a jövőre – jelentette ki.

Robert Schuman, az Európai Unió egyik alapítójának szavait idézve rámutatott:

a “világbékét csak úgy lehet megőrizni, ha az azt fenyegető veszélyekkel arányban álló kreatív erőfeszítéseket teszünk”.

A jelenkor történelmi időszakában számtalan veszély leselkedik ránk, de vajon hol vannak a békét szolgáló kreatív erőfeszítések? – tette fel a kérdést Ukrajnára utalva az egyházfő.

Kitért arra is: a huszonhét nemzetet tömörítő Európában olyan harmóniára, olyan egészre van szükség, amely “nem nyomja agyon a részeket, és olyan részekre, amelyek jól illeszkednek az egészbe”. Ebben a tekintetben jelzésértékűnek nevezte a magyar Alaptörvény megfogalmazásait: “Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki”, illetve: “Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez” – idézte.

“Olyan Európára gondolok – folytatta, amely nem válik a részeinek túszává és az önmagára hivatkozó populizmus áldozatává, de nem is válik cseppfolyós, sőt gáznemű dologgá, egyfajta absztrakt szupranacionalizmus képviselőjévé, amely nem vesz tudomást a népek életéről”.

Ez az “ideológiai gyarmatosítás” alantas útja, amely eltünteti a különbségeket, mint az úgynevezett gender-kultúra, vagy a szabadság beszűkített fogalmait helyezi az élet valósága elé, vívmányként dicsekedve például az abortuszhoz való joggal.

Ehelyett személy- és emberközpontú Európára van szükség, ahol hatékony születés- és családpolitika működik – mondta, méltatva Magyarország “gondosan művelt” családpolitikáját.

Ferenc pápa és Novák Katalin köztársasági elnök. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Novák Katalin: a magyarok a béke emberét látják Ferenc pápában

Novák Katalin köztársasági elnök péntek délután a Karmelita kolostorban tartott beszélget a pápai látogatás alkalmából. Reményét fejezte ki, hogy a pápa beszélni tud Kijevvel és Moszkvával, Washingtonnal, Brüsszellel, Budapesttel és mindenkivel, aki nélkül nem lehet béke – írja az MTI. “Itt, Budapesten azt kérjük Öntől, hogy járjon el személyesen a mielőbbi igazságos béke érdekében” – mondta az egyházfőhöz fordulva.

Úgy fogalmazott, “hisszük”, hogy a Szentatya érkezése Magyarországra nem véletlen, hanem az éppen alkalmas pillanat és hely a találkozásra, a harangok megkondítására, az igazságos béke meghirdetésére. Isten megfelelő időben összehozza, és erővel vértezi fel azokat, akik bíznak a szeretet, az összefogás és a béke erejében – fűzte hozzá Novák Katalin.

“Szentséged most megerősít minket abban, hogy a keresztény értékeken nyugvó életnek van alapja, értelme és jövője a 21. században is. És mi is ebben erősítjük Szentségedet. Ezt adjuk kölcsönösen egymásnak: az emberi élet, a család védelmét, a keresztény hit megtartó erejét” – hangsúlyozta Novák Katalin, hozzátéve:

“Szövetségesek vagyunk, együtt védjük az emberi életet, a nőt és a férfit, az üldözött keresztény testvéreinket, valamint a másként gondolkodók és másként élők szabadságát is”.

Novák Katalin Magyarország első női köztársasági elnökeként köszönetet mondott Ferenc pápának azért, hogy bátorítja és megerősíti a nőket a családalapításban, a gyermeknevelésben és a közösségek élén betöltött vezető szerepekben is.

Orbán Viktor tárgyalása Ferenc pápával: Magyarországon a kereszténységnek nemzetmegtartó ereje van

Orbán Viktor miniszterelnök a Sándor-palotában négyszemközti megbeszélést folytatott a háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápával – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Orbán Viktor a tárgyaláson felidézte: ahogy Alaptörvényünk is mondja, Magyarországon a kereszténységnek nemzetmegtartó ereje van.
Kereszténység nélkül ma Magyarország nem létezne – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: Magyarországnak akkor van jövője, ha a keresztény úton marad, a keresztény út pedig ma a béke útja.

A kormánymédia álhírt terjeszt Ferenc pápa érkezése kapcsán

Székely János szombathelyi püspök hétfőn este a pápa látogatására készülve izgalmas kijelentést tett: „Magyarország a világon az egyetlen ország, ahová – Olaszországon kívül – Ferenc pápa egynél többször ellátogat”. A püspök mondata hamar bejárta az internetet, a Mandiner, az Origo és a Magyar Hírlap is tényként közölte, de Novák Katalin és Orbán Viktor Facebook-posztjai alatt is újra és újra előkerült az idézet.

A Telex tényellenőrző cikkében utánajárt, hogy igaz-e ez az állítás. Hamar kiderült, hogy nem. Mint írják: “A katolikus egyház feje budapesti látogatásával tette meg 41. külföldi látogatását. Ezekből Magyarország előtt két országban is kétszer járt. Kubában és Görögországban.

Egy olasz interjúból derült ki, mi a pápalátogatás üzenete a magyaroknak

Háromnapos magyarországi látogatásával Ferenc pápa az európai testvériség erősítését kívánja hangsúlyozni, valamint köszönetet mond a Magyar Katolikus Egyháznak, amiért lehetővé tette az Ukrajnából érkező több mint négymillió ember biztonságos áthaladását Magyarországon – jelentette ki Pietro Parolin szentszéki államtitkár nem sokkal Ferenc pápa Magyarországra indulása előtt. Mint fogalmazott:

Ferenc pápa a béke zarándokaként érkezik Magyarországra.

A Vatican News hírportálnak adott interjújában – amit az MTI szemlézett – Parolin kiemelte, már több mint nyolcmillió ukrán menekült lépett az Európai Unió területére, így Európa a második világháború óta nem látott menekültválsággal néz szembe.

Mindazonáltal leszögezte: a Vatikánt aggasztja a balkáni útvonalon érkezők helyzete is, és azt mondta, hogy bár sokan, akik a szerb-magyar határnál várakoznak, “nem menekültek”, többségüknek védelemre van szüksége, “és mindannyiukat megillet az emberi bánásmód”. “Ez a probléma azonban nem csupán Magyarország sajátja, hanem a térség összes állama küzd vele, elsősorban az Európai Unió határországai” – tette hozzá.

Úgy vélte, Európának felelősséget kell vállalnia azokért, akik a jobb élet reményében igyekeznek a kontinensre, ám ebbe beletartozik az is, hogy igyekezni kell a migránsokat saját országaikban segíteni, “s így nem lesznek kénytelenek a békét, a biztonságot és a megélhetést külföldön keresni”.

“Keresztény út pedig ma a béke útja”

Az egyházfő Orbán Viktorral azonban már ezt megelőzően is négyszemközti megbeszélést folytatott a Sándor-palotában – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Orbán Viktor a tárgyaláson felidézte: ahogy Alaptörvényünk is mondja, Magyarországon a kereszténységnek nemzetmegtartó ereje van. Kereszténység nélkül ma Magyarország nem létezne – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: Magyarországnak akkor van jövője, ha a keresztény úton marad, a keresztény út pedig ma a béke útja.

Fogadta Ferenc pápát Novák Katalin köztársasági elnök

Novák Katalin köztársasági elnök katonai tiszteletadás mellett fogadta Ferenc pápát a Sándor-palota előtti téren péntek délelőtt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke. 

A pápa fehér, Fiat 500X típusú autóját a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály három lovas huszára kísérte a Szent György térre a Hertelendy-induló hangjaira. A téren készült fotók itt nézhetőek meg.

Ferenc pápa fogadása a Szent György téren.
Ferenc pápa fogadása a Szent György téren (MTI/Koszticsák Szilárd)

A téren a magyar delegáció és a pápai konvoj előtt érkező vatikáni delegáció tagjai, valamint a 32. Testőrezred, a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály huszárjai, a Nemzeti Lovas Díszegység és a fonyódi kis huszárok várták a katolikus egyház vezetőjét.

A zenekar eljátszotta a hivatalos pápai és a magyar himnuszt, majd a pápa és a köztársasági elnök leült a kikészített székekre. Ezt követően a díszmenet elvonult előttük.

A katonai fogadtatás végén Novák Katalin bemutatta az állami delegációt a Szentatyának, és a pápa is bemutatta a magyar államfőnek a vatikáni delegációt; az eseményen többször is közvetlenül szót váltottak egymással.

A magyar delegáció tagja volt Orbán Viktor kormányfő, Kövér László házelnök, Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Varga Zs. András, a Kúria elnöke, Polt Péter legfőbb ügyész, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Csák János kulturális és innovációs miniszter, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, Habsburg-Lotharingiai Eduárd, Magyarország vatikáni nagykövete.

Ezt követően a pápa Novák Katalin köztársasági elnök kíséretében lépett be a Sándor-palotába, ahol bejegyzést írt a vendégkönyvbe, majd az államfő bemutatta neki ajándékait.

A pápa és a magyar köztársasági elnök hivatalos államfői találkozó keretében négyszemközti megbeszélést folytatott a Sándor-palotában, majd Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozik a Karmelita Kolostorban.

Landolt a repülőgép

Az egyházfőt állami részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, az egyház képviseletében Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Kocsis Fülöp érsek-metropolita fogadta – számolt be az MTI.

A repülőtéren száz gyerek is várta Ferenc pápát, közülük két, magyar népviseletbe öltözött gyerek kenyeret és sót adott át neki. A helyszínen készült fotókat itt nézheted meg.

A pápai delegáció tagja mások mellett Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár és Paul Richard Gallagher érsek, a vatikáni államközi kapcsolatok vezetője.

A katolikus egyházfő a megérkezése után négyszemközti találkozón vett részt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel.

A pápa magyarországi látogatásának napokra bontott programpontjai

Péntek:

Ferenc pápát Novák Katalin köztársasági elnök fogadja a Sándor-palota előtti téren – írja az MTI. Az ünnepélyes ceremónia után az egyházfő udvariassági látogatást tesz a Sándor-palotában az államfőnél, majd találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Ezután a Karmelita kolostorban állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőinek részvételével tartanak találkozót. Az eseményen beszédet mond Ferenc pápa és Novák Katalin köztársasági elnök.

A pápa délután a budapesti Szent István-bazilikában találkozik a Magyar Katolikus Egyház képviselőivel, püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal.

Épülő nézőtér Budapesten, a Szent István-bazilika előtt Ferenc pápa magyarországi látogatásának előestéjén.
Épülő nézőtér Budapesten, a Szent István-bazilika előtt Ferenc pápa magyarországi látogatásának előestéjén, 2023. április 27-én. (MTI/Koszticsák Szilárd)

Az eseményen Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke köszönti a katolikus egyházfőt, majd tanúságtételek hangzanak el. Ferenc pápa beszéde után közös imával és a Szentatya áldásával ér majd véget a várhatóan egyórás találkozó.

Szombat:

Ferenc pápa szombat reggel magánlátogatást tesz a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban.

Ezt követően a budapesti Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozik, majd átmegy a szintén a téren lévő Istenszülő oltalma-templomba a görögkatolikus közösséghez.

Szombat délután a Papp László Budapest Sportarénában fiatalokkal találkozik, este pedig magántalálkozón fogadja a magyarországi jezsuita közösséget szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán.

Vasárnap:

A vasárnap délelőtti Kossuth téri pápai szentmise után, magyarországi látogatása utolsó programjaként, az egyházfő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán találkozik az egyetemi és kulturális élet képviselőivel.

Az egyházfő és a vatikáni delegáció repülőgépe a hivatalos búcsúztatást követően, vasárnap késő délután indul vissza Budapestről Rómába.

A Kossuth téri szentmisére előzetes regisztráció nélkül, mindenkit várnak a szervezők, a többi programon csak a meghívottak vehetnek részt.

Épülő színpad Budapesten, a Parlament előtti Kossuth téren Ferenc pápa magyarországi látogatásának előestéjén.
Épülő színpad Budapesten, a Parlament előtti Kossuth téren Ferenc pápa magyarországi látogatásának előestéjén, 2023. április 27-én. A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatásának legnagyobb eseménye a Kossuth téri szentmise lesz április 30-án délelőtt.
(MTI/Koszticsák Szilárd)

A szervezők azt javasolják, hogy a résztvevők gyalog vagy tömegközlekedéssel menjenek a Kossuth térre, tekintettel arra, hogy parkolni a környéken nem lehet. A közösségi közlekedés útvonalaival és menetrendjével kapcsolatban a szolgáltatók (MÁV, Volánbusz, BKK) honlapján található bővebb tájékoztatás.

Arról, hogy milyen egyéb forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten a pápalátogatás idején, itt írtunk részletesen.

A fővárosi autóforgalomban várható ideiglenes korlátozásokat jelző térképet a rendőrség honlapján lehet megtekinteni.

Egy másik cikkben arról írtunk, hogy mire készüljön az, akinek ezekben a napokban a Liszt Ferenc-repülőtéren van dolga.

Amit tilos, és amit szabad

A Kossuth térre, valamint a pápalátogatás többi rendezvényére tilos bevinni üvegtárgyakat, üvegkulacsot, fémpalackot, termoszt, szeszes italt, kerékpárt, rollert, távirányítható eszközöket. Víz PET-palackban fél literig vihető be. Tilos a pirotechnikai eszközök, illetve bármilyen, a közbiztonságra különösen veszélyes tárgyak bevitele. Élő állat bevitele a jogszabályban meghatározott segítő és vakvezető kutyák kivételével szintén tilos.

Ugyanakkor a rendezvényekre bevihetők összecsukható, kisméretű zarándokszékek, zászlórudak és táblák, transzparensek, a rudak hossza azonban – a Kossuth téri szentmise zarándokterületeinek kivételével – nem haladhatja meg a másfél métert.

 

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ez is érdekelhet

képcím

Első fotók a csütörtök esti tragikus budapesti balesetről

képcím

Legyőzte Japánt, kijutott az olimpiára a női kéziválogatott

képcím

Magyar milliárdokból, titokban finanszírozták az Euronews...