Fél Temesváron nincs net, mert a polgármester elvágta a kábeleket, ami szerinte a szolgáltatók hibája

Startlap - Startlap
Kihívta a közterületeseket, beült egy emelőkosárba, és levágta a kábeleket, mert zavarta, hogy a levegőben lógnak. Aztán azt mondta, hogy minderre azért került sor, mert az internetszolgáltatók nem tisztelik az ügyfeleiket.

Nicolea Robu, Temesvár polgármestere hétfő este saját kezűleg vágta el a város központjában nyolc távközlési szolgáltató villanyoszlopokon futó kábeleit, ami miatt a polgármesteri hivatal is internet nélkül maradt, a városlakók jelentős részével együtt – írja a Maszol.

Akcióját azzal indokolja, hogy a levegőben lógó huzalok rontják a városképet, és már többször jelezte a szolgáltatóknak, hogy a föld alá kéne helyezni a kábelrengeteget. Így hát a város vezetője fogta magát, felhívta a közterület-fenntartókat, akik hoztak egy emelőkosarat, és levágták a kábeleket. Ebben a Robu aktívan közreműködött, maga is levágott néhány zsinórt:

A polgármestter sajátos lépésének indoklása is parádés:

A szolgáltatók a felelősek a történtekért, mert nem tisztelik az ügyfeleiket. Ha tisztelnék, nem jutottunk volna ide. Nem tudom, hány embert érint ez a lépés, sajnálom, ha nehéz helyzetbe kerültek önhibájukon kívül.

Az egyik szolgáltató megerősítette, hogy Nicolea Robu felszólította őket a kábelek áthelyezésére, de azt is elmondta, hogy ez “nem történhet egyik napról a másikra”. Úgy vélik, először az önkormányzatnak kellett volna tennie az ügyért, és ahogy Kolozsváron is, úgy Temesváron is EU-s forrásból kellene kiépíteni a föld alatti hálózat helyét.

Ez is érdekelhet

képcím

Egy zebegényi képviselő szerint a volt polgármester részegen...

képcím

Saját polgármesterük vette meg a négygyerekes család házát...

képcím

Ennyi pluszpénz érkezik a nyugdíjasok számlájára