Ezt nyilatkozta Orbán Viktor a Brexit-megállapodás aláírása után
Az Egyesült Királyság kilépése, valódi Black Sunday, szomorú nap az Európai Uniónak – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben, a brit uniós tagság megszűnése dokumentumainak aláírására összehívott soron kívüli uniós csúcsot követően vasárnap.
Orbán Viktor a M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában hangsúlyozta, a magyarok próbálkoztak, még be is avatkoztak a britek kampányába és arról győzködték őket, hogy inkább maradjanak az unió tagjai, de ezt nem sikerült elérni.
“Most már nincs más választásunk, minthogy tudomásul vegyük a döntést, ami megszületett” – fogalmazott.
Aláhúzta, hogy a veszteség nagy, Nagy-Britannia ugyanis gazdag ország és sok pénzt visz magával, ami azt jelenti, hogy kevesebb marad. Azaz pénzben is mérhető a veszteség, amelyet az unió elszenvedett a politikai és gazdasági természetű veszteség mellett – tette hozzá Orbán Viktor.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az Európai Unió mostani vezetői szerinte nem vétlenek a Brexitben, felelősséget viselnek a bekövetkezéséért. Az egyik legsúlyosabb hiba volt, hogy olyan bizottsági elnököt választott az EU, akinek a személyét a britek ellenezték, a másik hiba az volt, hogy a migránsokat beengedte az Unió, a briteket pedig nem tudta benntartani. Fordítva kellett volna – fogalmazott a kormányfő.
https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/2088681767819512/?__xts__[0]=68.ARA6ftwy7qaq6d7rWj9Qi0vv22gWQhs0U8EbImdGu6jDHxuaGpZnVes8nxlqGhzueaJBZrN26idLy8wnGu7C4lqxnwE7wbiHPrKtAHZM1Vk96F11Q2hAfrmwp2hOSZMatDOjh0_FQfbh-CdE-oQ5qvR19mm1kNfF11pnDcNRIU9uHEZg7ofZI05OGhz9_HyWUurgLXq6zLXI7YRoYY5I8OUxZbUInJPKN3pbaeDvuvD0x-rsevK9YYdQxlaGtRbueZWqqKwpnTi9uLmxQBbMBI_n949z4ZoqlkxS2loE1_Z044XciSrqTKQ_ORaWkaH85BGNdX7BGaqvbWuBv27u5VLdcwC2WQ&__tn__=-R
(MTI)


