Ez volt a Trump-Orbán találkozó valódi célja

Startlap - Startlap
Németországban épp most zajlik az év horrorsztorija, jókor léptek a Matolcsy-fiúk, már látni, mikor jön a felmelegedés. Hírösszefoglaló.

A magyar miniszterelnök régóta várt erre a találkozóra

Hétfőn este rövid, négyszemközti találkozó után közösen tartott sajtótájékoztatót a Fehér Házban Orbán Viktor és Donald Trump. A magyar miniszterelnök által régóta várt találkozó nagy bejelentések nélkül ért véget, de mint kiderült, nem is ez volt a cél. Egy, a CNN-nek nyilatkozó amerikai kormányzati forrás elárulta, milyen konkrét szándékkal jött létre a Trump-Orbán találkozó.

Németországban épp most zajlik az év horrorsztorija

Az eset azzal indult, hogy szombaton 3, számszeríjjal brutálisan meggyilkolt halottat találtak egy bajorországi, Passau közelében található panzió egyik szobájában. Hétfőn, Passautól több mint 800 kilométerre újabb két halottat találtak. A panzió személyzete szerint eléggé különösek alakok voltak a holtan talált vendégeik.

Fotó: iStock

Működött a hatodik érzékük

Idén márciusban véget ért a haláltusa: az NHB Bank bedőlt, végelszámolásba fordult a folyamat, az ügyfeleket a betétbiztosítási alap fogja kártalanítani, de csak 32 millió forint erejéig. Matolcsy mindkét fia azonban előre látta, baj lesz rokonuk bankjával és még időben lépett. Így mentették ki a pénzüket a Matolcsy-fiúk.

Kiderült, melyik autómárkában halnak meg a legtöbben

A KSH adatai alapján összeállítást készített a Pénzcentrum.hu arról, hogy milyen típusú autóban és milyen napon, milyen időszakban halnak meg a legtöbben az utakon. Meglepő eredmények születtek.

Fotó: iStock

Másra bíznák az EU-s pénzek szétosztását

Egészégügyre és oktatásra költené az EU-pénzeket a magyarok többsége – derül ki a Medián kutatásából. A felmérésnek azonban van egy sokkal érdekesebb eredménye is, amelyből megtudhatjuk, kire bíznák a fideszes szavazók az uniós támogatások szétosztását.

Megérkezett a válasz a háziorvosok javaslatára

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete, valamint más szakmai szervezetek arra kérték az országos tisztifőorvost a kötelező bárányhimlő elleni védőoltás időzítésével kapcsolatban, hogy azt ne 13 és 16 hónapos, hanem 15 és 18 hónapos korban kelljen beadni. A lenti cikkből megtudhatod, miért javasolták a háziorvosok az időpontváltozást, és azt is, mit válaszolt minderre a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Fotó: iStock

Hamarosan új autót vennél? Rossz hírünk van.

Az Európai Parlament nemrégiben hagyta jóvá azt a rendeletet, mely az autógyártók számára számos különböző biztonsági berendezés kötelező alkalmazását írja elő. Ennek értelmében 2022 májusától az Európai Unióban csak olyan új autókat lehet piacra dobni, melyekben fellelhető ezen megoldások mindegyike. A biztonságunkra jó hatással lesz az újítás, a pénztárcánknak azonban fájni fog. Nézd meg, mi minden kerül hamarosan az új autókba.

Botrány Alain Delon cannes-i életműdíja miatt 

Védekezésre kényszerült a cannes-i fesztiváligazgató, miután egy interneten megjelent petíció aláírói azt kérték, ne tüntessék ki „a rasszista, homofób és nőgyűlölő” Alain Delont tiszteletbeli Arany Pálmával. Az amerikai Women and Hollywood nevű szervezet angol nyelvű petícióját hétfő estig több mint 16 ezren írták alá. Hogy lett-e következménye a tiltakozásnak, ebből a cikkből megtudhatod

Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat

Már látni, mikor jön a felmelegedés

Kedden és szerdán az ország nagy részén várható eső, többfelé jelentős mennyiség hullik. Péntektől már nyugalmasabb arcát mutatja az időjárás, melegedés kezdődik. A részletes előrejelzést itt találod.

Ez is érdekelhet

képcím

Orbán megjelent Makón, és elismerően beszélt a volt szocialista...

képcím

Orbán és Rogán is reagált Magyar Péter kijelentéseire

képcím

Magyar Péter először üzent Orbán Viktornak