Elutasították az eutanázia ügyében kezdeményezett népszavazási kérdéseket

Startlap - Startlap
Elutasították a végzetes ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel alkotmányjogász testvérének két népszavazási kérdését.

Nem lehet népszavazást tartani az aktív eutanáziáról, ezt a csütörtök délutáni ülésén utasította el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) – írja a Telex

A szervezet nyolc tagja a két népszavazási kérdés elutasítása mellett voksolt, míg négyen a hitelesítés mellett álltak ki.

Karsai Dániel egy kisebb orvosi beavatkozás miatt volt távol. Az ülésen Bedő Dávid és Tompos Márton momentumos képviselők is jelent voltak, de megjelent Szabó Tímea is, a Párbeszéd-Zöldek frakcióvezetője.

A Momentum csütörtök délután fél négyre szervezett megmozdulást a Nemzeti Választási Iroda épülete elé, ezzel szerettek volna nyomást gyakorolni a bizottságra. Az megjelent párttagok és aktivisták egy molinót tartottak maguk elé, melyen a Népszavazást az életvégi döntésről! szöveg volt olvasható.

Karsai Dániel alkotmányjogász testvére, Karsai Péter által benyújtott két kérdés az alábbi volt:

  • Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Büntető Törvénykönyv öngyilkosságban közreműködést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik gyógyíthatatlan, számukra elviselhetetlen mértékű fizikai vagy mentális szenvedést okozó és emiatt az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, halálos betegségben szenvednek és állapotukban nem várható javulás?
  • Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Büntető Törvénykönyv öngyilkosságban közreműködést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik fizikai állapotuk okán az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, a javulás lehetősége nélküli helyzetben vannak?

A népszavazást benyújtó Karsai Péter a voksolás előtt arról beszélt, hogy az utóbbi hónapokban elindult széleskörű társadalmi vitában egyértelművé vált, hogy az emberek ki akarják nyilvánítani állásfoglalásukat az eutanázia kérdésében.

A decemberi kormányinfón ráadásul Orbán Viktor is ezt erősítette meg, amikor arról beszélt, hogy együtt érez Karsai Dániellel.

Sasvári Róbert, az NVB elnöke a szavazás előtt arra hívta fel a bizottsági tagok figyelmét, hogy szerinte a beadott kérdések nem az eutanáziáról szólnak, hanem az asszisztált öngyilkosság büntethetőségének szabályozásáról és mértékéről. Ezzel együtt előterjesztésében azt ajánlotta a szervezetnek, hogy mindkét kérdés kerüljön elutasításra.

Ez is érdekelhet

képcím

Rohamosan romlik Karsai Dániel állapota

képcím

Karsai Dániel: Alkotmányellenes Novák Katalin lemondása

képcím

Karsai Dániel: A közvetlen elnökválasztás ötletét el kell vetni