Magyar milliárdokból, titokban finanszírozták az Euronews megvásárlását

Startlap - Startlap
Orbánék szerették volna javítani az országimázst, mivel túl sok kritika éri Magyarországot külföldön. A Direkt36 göngyölítette fel az ügyletet.

Bizalmas iratok leplezik le, hogy Orbánék titokban finanszírozták az egyik legnagyobb európai tévécsatorna, az Euronews megvásárlását – írja a Direkt36. Az oknyomozó portál a portugál Expressoval és a Le Monde francia lappal közös nyomozása kiderítette, hogy a mintegy 150 millió eurós ügylet jelentős részét magyar állami és kormányközeli szereplők finanszírozták.

A tévécsatornát 2022-ben vette meg annak a portugál üzletembernek, Pedro Vargas Santos Davidnak a cége, akinek az apja, a konzervatív portugál politikus Mario Davidnak régóta baráti viszonyt ápol a magyar miniszterelnökkel – állítja a Direkt36.

A portál birtokába került irtok szerint a vételárból 45 millió eurót (jelenlegi árfolyamon 17,5 milliárd forintot) az a Széchenyi Alapok (SZTA) nevű cég biztosította, amely korábban a Pénzügyminisztérium alá tartozott, majd később kiszervezték az Óbudai Egyetem alá. Az összeget az Euronewst végső soron felvásárló European Future Media Investment Fund nevű befektetési alapba helyezték el.

A cégiratokból az is kiderült, hogy a European Future Media Investment Fund egyik befektetője 12,5 millió euró értékben kapott hosszú lejáratú kölcsönt a New Land Media nevű magyar cégtől. Ez a társaság annak a Balásy Gyulának az érdekeltsége, akinek cégei az elmúlt tíz évben több százmilliárd forint értékben kaptak megbízásokat a Rogán Antal által felügyelt kormányzati kommunikációs kampányokban.

Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke azt állította a Direkt36-nak, hogy semmit nem tudnak az ügyletről. Guillaume Dubois, az Euronews vezérigazgatója szintén azt állította, hogy nem volt tudomása a magyar állam szerepéről.

A kiszivárgott dokumentumok szerint a befektetőknek volt egy “vízió”-ja, mégpedig

az “EU legbefolyásosabb és leginformatívabb médiumának létrehozása, Brüsszel elszámoltathatóságának és számonkérhetőségének missziójával”.

Szintén célként határozták meg “az európai és a globális újságírás diverzifikáció”-jának támogatását együttműködve “top európai egyetemekkel, a baloldali eszmék és elfogultság/egyoldalúság enyhítése érdekében”.

Az ügylet részleteit közelről ismerő egyik forrás szerint a színfalak mögött a befektetés állami részét intéző szereplők sem titkolták, hogy politikai okokból volt fontos ez az ügylet:

szerették volna javítani az országimázst, mivel túl sok kritika éri Magyarországot külföldön.

A Direkt36 azt írja, a fenti célok egyelőre nem valósultak meg, ugyanis az Euronews belső működését ismerő források szerint nincs jele annak, hogy az új tulajdonosok beavatkoznának a szerkesztőségi döntésekbe. Maga a tévécsatorna vezérigazgatója is azt nyilatkozta, hogy semmilyen nyomás nem éri a szerkesztőséget a magyarországi tudósításokkal kapcsolatban.

A portál arról is ír, hogy még egy év sem telt el a befektetési döntés után, amikor az SZTA-nál arra jutottak, nem biztos, hogy jó helyre került a végső soron a magyar adófizetők pénzéből származó 45 millió euró. Egy 2023. januári igazgatósági ülésre készült előterjesztés felvetette, hogy ki kellene szállni a projektből. Hogy ez végül megtörtént-e, egyelőre nem tudható.

Címlapkép: AFP

Ez is érdekelhet

képcím

"Szereted a délutáni alvást?" - Orbán gyerekek kérdéseire...

képcím

Orbán Viktor faképnél hagyta Márki-Zay Pétert - A hét hírei...

képcím

Orbán Viktor: Megáll-e Oroszország, ha legyőzi Ukrajnát?