"Ennyi rajongóval miniszterelnök lehetnék" - 3 millió lemezt adott el Aradszky László

Startlap - Startlap
Övé volt az első magyar aranylemez.

Aradszky László töltőtolljavítóként kezdett dolgozni, munka közben többször dalra fakadt. A hangja feltűnt az ottani munkahelyi ünnepség szervezőinek és őt is meghívták szerepelni. A fellépése alapján beajánlották az Országos Szórakoztatózenei Központba, onnan pedig a Magyar Rádió Tánczenei Stúdiójába.

A kezdeti koncerteken a visszatapsolásnál érezte már, hogy hosszú távú sikere lesz és ez így is lett, élete végéig szórakoztatta a közönséget.

1963-ban a Magyar Rádió Tessék választani! könnyűzenei versenyén megosztott első helyezést nyert Még ide-oda húz a szív című dalával. Ettől kezdve sorban jöttek a rádió- és hanglemez-felvételek.

1966-ban a Magyar Rádió Made in Hungary hangversenyét az Isten véled édes Piroskám című versenydallal megnyerte. Övé lett ezzel a dallal Magyarország első aranylemeze is (sőt, két hónappal később ő szerezte meg a másodika, majd a negyediket is).

A 60-as évek táncdalfesztiváljainak állandó döntőse lett.

A hetvenes években eltűnt a nyilvánosság elől, külföldön énekelt. 1986-ban Újra itt vagyok címmel nagylemeze jelent meg, amelynek dalait popzenészek írták.

A pályája során számtalan európai országban fellépett a hazai szereplések mellett, több ízben járt Kanadában, Amerikában, de megfordult Ausztráliában is.

Október 8-án otthonában váratlanul érte a halál, 83 évesen hunyt el Aradszky László.

 

Címlapfotó: MTI – Zih Zsolt 

Ez is érdekelhet

képcím

Magabiztos Real Madrid: majdnem három órával a BL-döntő előtt...

képcím

Egy újjászülető falu, ahol a levegővel szívod magadba a...

képcím

Orbán az utolsó héten felállítaná a mozgósítás...