Eltörli a kormány októbertől a Diákhitel2 kamatát

A kamatok megfizetését a kormány vállalja magára.

Forrás: startlap.hu | 2017-09-19 10:35

Nulla százalékra csökken a felsőoktatási hallgatók számára elérhető Diákhitel2 kamata – döntött a kormány. Az intézkedés a már folyósított hitelekre is vonatkozik – írja a Pénzcentrum.

2017. februárjától a Diákhitel2 nemcsak a tandíjra, hanem az idegen nyelvű képzésben részt vevők esetében, a térítési díjra is elérhetővé válik, valamint 40-ről 45 évre nő a maximum felvehető havi összeg a Diákhitel1 esetében.

A Diákhitel1 havi maximum felvehető értéke 70 ezer forintra nő, aki külföldön tölt egy vagy két félévet, az ennek az összegnek a dupláját veheti fel erre az időszakra. Szintén jövő februártól lesz érvényes, hogy aki rokkantsági vagy rehabilitációs járadékban részesül, mentesül a kamatfizetés alól – az ellátás idejére.

Szeptember 30-ig kitolódik a Diákhitel2 igénylési időszaka a folyó félév tekintetében. Aki befizette már a tandíjat, az október 15-ig visszaigényelheti azt, és felveheti a Diákhitel2-t. Ezt technikailag úgy tudja megtenni, hogy igazolja, az intézmény már megkapta a tandíját, és ebben az esetben a Diákhitel Központ visszautalja azt a diáknak, ha megköti a diákhitel-szerződést.

A volt diákok számára a munkáltatók cafetéria keretében is támogathatják a hitel törlesztését, ez a juttatás adó- és járulékmentes lesz a törlesztő részlet erejéig, de legfeljebb a minimálbér 20 százalékáig.

Forrás: Pénzcentrum

Mai nap hírei

Nem halt ki a világ legnagyobb ragadozója? Fotón a bizonyíték!

metropol.hu9 órája

Hamarosan új funkcióval bővül a Netflix!

metabro.hu11 órája

Elmeszelte az Alkotmánybíróság az új hulladékgazdálkodási törvényt

agroinform.hu13 órája

Kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval érkezhet az iPhone13

gsmring.hu14 órája

Milyen virágmagokat vessünk januárban? – Hogyan készül házilag a mini üvegház?

agrotrend.hu16 órája

Poloskákat találtak Boldog István egykori polgármesteri hivatalában

168ora.hu17 órája

Felháborító a bíróság döntése a Jézust ábrázoló karikatúra ügyében

demokrata.hu17 órája

Elolvadtunk! Michael Douglas először tarthatta a kezében pár hetes unokáját

joy.hu18 órája