Először szólalt meg Sas József özvegye

Startlap - Startlap
A népszerű művész alig több mint egy hete hunyt el, özvegye, Zsuzsa magára maradt. Heti bulvárösszefoglaló.

Megtörte a csendet: először szólalt meg Sas József özvegye

A közismert színművész özvegye, Komjáti Zsuzsa először szólalt meg a temetés óta. Részletek

Szabó Zsófi a Reggeliben jelentette be, hogy elválik férjétől: “Hiába szereted a másikat”

Szabó és Kis Zsolt kapcsolatáról 2015-ben írtak először a lapok, egy évvel később megvolt az esküvő, 2017-ben pedig megszületett Mendel. A műsorvezető azt mondja, igazi nagy szerelem volt az övék. A bejelentésről készült videó, majd az ezt követő Insta-poszt itt nézegethető.

Rékasi Károly: Lesz*rom, hogy kaptam-e szakmai díjat

Az aljanépnek nem kell elhinnie, de én tudom, hogy nem kisebb odaadással fogalmazom meg Bartha Zsolt karakterét, mint A gyertyák csonkig égnek Henrikjét.

Hiába járt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, Rékasi Károly saját megfogalmazása szerint szappanoper-színészként “az ebolavírus szintjén” volt, és indulatos lesz, ha felmerül ez a téma. Sehova nem “kopogtat”, de a Kásler-féle Magyarságkutató Intézet hírhedt animációjából kivette a részét, és védi is a végeredményt. A 24.hu nagyinterjút készített Rékasival, amelyben kérdezték fia politikai aktivizmusáról, a Reggeliben tett különös látogatásáról, és persze Bartha Zsoltról, meg arról, hogy 23 év után végleg leveszi a bőrdzsekit. Részletek itt.

Meghalt Börcsök Enikő

Fotó: MTI/Czimbal Gyula

A Vígszínház társulata mély megrendüléssel tudatja, hogy ma hajnalban, hosszú, súlyos betegség után 53 éves korában elhunyt Börcsök Enikő színművész, Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész – írja a teátrum a közösségi oldalán. Részletek.

Az megvan, hogy Barta Sylvia és Németh Lajos a TV2 hőskorában tangóztak egyet? Mutatjuk a videót

Mindez abban az időszakban történt, amikor a TV2 még csiga tévé néven futott a logó miatt. A két időjós még énekelt is. A jelenet azért került elő, mert Barta Sylviának kedden születésnapja volt, ezért a Mokka stábja fogta őt meg Németh Lajost, és kimentek a Normafára pálinkázni meg nosztalgiázni. Mindkét jelenetről találsz videót ebben a cikkben.

Schobert Norbert Auschwitzcal és a gulággal példálózott a soványság kapcsán

A cukorellenes harc magyarországi nagykövete a Pesti TV egyik műsorában nyilatkozott “testszégyenítés, súlyfóbia, vékony kiváltságok” témakörben. Norbi ismét sajátos gondolatokat villantott meg. Részletek itt.

Újratemetnék Gesztesi Károlyt

Gesztesi Károly jelenleg nem messze nyugszik egykori budakalászi otthonától, sírja otthonára néz. A Blikk most arról ír, hogy felmerült a színész újratemetésének lehetősége. Részletek.

Kerekesszékben ment haza az Exatlonból Nagy Dani

A vlogger olyan súlyos lábsérülést szenvedett, hogy fel kellett adnia a versenyt. Nagy Dani időközben hazarepült, az utazás közben szelfin mutatta meg, milyen állapotban vanÍme a kép.

Liptai Claudia és Pataki Ádám közös műsorba kezdenek

Liptai régi szenvedélye a rádiózás, így lelkesen nyilatkozott arról, hogy újra mikrofon mögé ülhet. A közös cukrászdát üzemeltető házaspár műsorában nem meglepő módon a gasztronómia is fontos szerepet kap, de sok minden másról is szó lesz. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket olvasd el.

Majka: Álszentség elvárni egy ismert embertől, hogy puritán legyen, főleg, ha az egészségéről van szó

MTI Fotó: Nyikos Péter

Egy közszereplőnek mindenkor ellenzékiként kell viselkednie, azokra a dolgokra kell felhívnia a figyelmet, amelyek nem működnek jól – mondta a 24.hu-nak Majoros Péter. A népszerű rapperrel egyebek mellett arról beszélgettek, van-e bűntudata amiatt, hogy elkapta a koronavírust, képes-e megítélni a magyar egészségügy helyzetét, Orbánt vagy Gyurcsányt tartja-e meghatározóbb politikusnak, de azt is elárulta, vezetne-e pókerműsort Korda Györggyel. Az interjút ezen a linken találod.

Ez is érdekelhet

képcím

Tüntetők találkoztak össze Novák Katalinnal a szegedi...

képcím

Geszler Dorottya lánya férjhez ment: itt vannak az első fotók

képcím

Novák Katalin találkozott Mel Gibsonnal