Elnézést kért a MÁV, hogy a 15 perces útból 3 órás országjárás lett

Hétfőn két járatával is megtörtént ez.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2017-11-23 18:31

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Választ adott a MÁV a 444-nek, hogy miként történhetett meg az, hogy a Nyugati után csak Szolnokon állt meg hétfőn két járata is, úgy, hogy erről az utasok nem is tudtak. Mint ahogyan mi is megírtuk tegnap az egyik utast történetét, sokan kiakadtak a felszállók közül, hogy Nyugati–Kőbánya-Kispest-viszonylatot csak úgy tudták megtenni, hogy kerültek egy hatalmasat Szolnokra.

Mint ahogyan a MÁV megírta, a gondok ott kezdődtek, amikor Pest határában  5 óra után elütött valakit egy tehervonat. A vasúti közlekedés egy irányban este hatra már megindult, de sok-sok szerelvény összetorlódott. Emiatt egy Nyíregyháza felé közlekedő Intercityt és egy Záhony felé közlekedő sebesvonatot kerülőúton indítottak el a Nyugatiból. Nem Ceglédnek, hanem Újszászon át, Szolnokig pedig nem állnak meg.

A két vonatot a kalauzok kétszer is végigjárták, hogy tájékoztassák az utasokat. De a belső vizsgálat így is kiderítette, hogy a hangos utastájékoztatás félrevezető és pontatlan volt. A MÁV ezért elnézést kért mindenkitől.

Forrás: 444

Kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Mai nap hírei

Kelet-európai rabszolgáktól erős a német húsipar

agraragazat.hu3 órája

Menczer: Senki nem tiltja, hogy olyan gyártókkal tárgyaljunk, akikkel Brüsszel nem

168ora.hu5 órája

Donald Trump azért még utoljára odaszúrt egy nagyot a Huawei-nek

gsmring.hu5 órája

Hó és jég a Szahara kapujában - havazott a sivatagban

koponyeg.hu8 órája

A katonai parádé végül elmarad, Trump egy légi támaszponton búcsúzik majd az elnökségtől szerda kora reggel

444.hu9 órája

Tízmilliók menekülnek a Whatsappról

digitalhungary.hu10 órája

Megan Fox annyira mini ruhát vett fel, hogy képtelenség nem belátni a lábai közé

promotions.hu11 órája

Hatalmas szélturbina omlott össze Svédországban

alternativenergia.hu12 órája