Elhunyt Magyari Béla űrhajós

Startlap - Startlap
Farkas Bertalan tartaléka volt a Szojuz-36 küldetésén.

Hosszú betegség után, 68 éves korában elhunyt Magyari Béla, aki Farkas Bertalan tartaléka volt a Szojuz-36 küldetésen.

1949-ben született Kiskunfélegyházán, már fiatalon is a repülés érdekelte. Miután elvégezte a magyar, majd a szovjet repülőműszaki főiskolát, 1972-től a magyar légierő repülőtisztje lett, Farkas Bertalannal együtt Pápán szolgáltak.

A Szovjetunió és a kelet-európai országok közös Interkozmosz programjában ők ketten vettek részt az űrhajóskiképzésen, végül Farkas utazhatott 1980-ban, Magyari a helyettesítésére állt készen és a Szojuz-36 kiküldetése idején az irányító központban dolgozott.

Ezután őrnaggyá léptették elő és megkapta a Magyar Népköztársaság Űrhajósa kitüntetést.

A rendszerváltás után fejlesztőmérnök lett a honvédségnél és a Műszaki Egyetemen tanított, illetve a katonai felderítő hivatalnál dolgozott. Miután a honvédségnél nyugdíjazták, a Magyar Űrkutatási Irodánál kapott állást.

 

Forrás: Index, Wikipedia

Címlapfotó: MTI – Soós Lajos

Ez is érdekelhet

képcím

Elhunyt Dobor Dezső sportújságíró

képcím

Meghalt Carl Weathers, a Rocky-sorozat Apollo Creedjének alakítója

képcím

Meghalt Budai Ilona Kossuth-díjas énekesnő