Elárulta végre James Cameron, miért kellett meghalnia a Titanic hősének

Startlap - Startlap
Az ok teljesen egyszerű, hiába is lett volna esélye.

Húsz éve süllyedt el James Cameron Titanicja, és ekkor nyelték el a habok a Leonardo DiCapiro által megformált Jack Dawsont is örökre.

A minden idők második legtöbb bevételét hozó mozijának legszomorúbb képsorait sokan kritizálták az elmúlt évtizedekben, kihangsúlyozva, hogy Jack értelmetlenül lelte halálát, mivel simán megfért volna kedvese, Rose (Kate Winslet) mellett az ajtólapon, melyen a lány túlélte a szerencsétlenséget.

A minap pedig ausztrál iskolás lányok  – egy kutatáson alapuló, matematikai projekt végeredményeként –  arra jöttek rá, hogy minden esélye meg lett volna átvészelni a zord körülményeket.

De akkor minek halt meg Jack Dawson? James Cameron, a film rendezője, a Vanity Fair című újságnak adott interjúban azt mondta: azért, mert ez szerepelt a forgatókönyv 147. lapján.

„Kicsit butaságnak tartom, hogy húsz év elteltével erről beszélgetünk. De megértem, hogy a közönség annyira megkedvelte Jacket, hogy fáj nekik végignézni a halálát. Ha azonban életben maradt volna, az egész film értelmét veszti. Ez a történet a halálról szól, és az elszakadásról. Meg kellett halnia” – magyarázta Cameron.

Forrás: NYDailyNews

Képek: Europress / AFP / Archives du 7eme Art / Photo12 

 

Ez is érdekelhet

képcím

Eltűnhet a bükkfa Magyarországról, ez pedig az erdészek...

képcím

Mégsem ír Párizs történelmet az olimpiai megnyitóval? Macron B...

képcím

Vadászautó: Döcög és pöfög, hú, de klafa!