Egyre több színésznő vádolja szexuális zaklatással Harvey Weinsteint

Startlap - Startlap
Már a producerek is kizárták a 65 éves férfit.

Az amerikai producerek céhe (PGA) elindította a zaklatással és erőszakkal vádolt Harvey Weinstein kizárását. Weinsteinnek alkalma lesz reagálni, mielőtt a végső döntést november 6-án meghozzák – közölte hétfőn a PGA országos igazgatói testülete.

A döntés két nappal az után született, hogy az amerikai filmakadémia kizárta soraiból a 65 éves producert.

A több mint ötezer taggal rendelkező PGA hétfőn arról is döntött, hogy szexuális erőszak elleni munkacsoportot hoz létre, mely a “rendszerszintű és gyakori problémát” kutatja és megoldásokat dolgoz ki, mert “azonnali akcióra van szükség az egész iparág részéről”.

A producercéh 2013-ban a Weinstein fivéreket, Harvey-t és Bobot tüntette ki legnagyobb elismerésével, a Milestone-díjjal, melyet azoknak ítélnek oda, akik munkájukkal történelmi jelentőségűt alkottak. A díjat – mások mellett – Walt Disney, Steven Spielberg és James Cameron vihette haza.

Fotó: Getty/Drew Angerer

A The New York Times és a The New Yorker tényfeltáró riportjai nyomán az elmúlt napokban mintegy negyven nő, köztük olyan hollywoodi sztárok, mint Angelina Jolie vagy Gwyneth Paltrow, valamint európai színésznők is arról számoltak be a nyilvánosság előtt, hogy Harvey Weinstein szexuálisan zaklatta őket, négy nő pedig nemi erőszakkal is megvádolta a befolyásos hollywoodi producert. Az egyikük Rose McGowan színésznő.

Az alábbiakban felsoroljuk, mit nyilatkoztak a színésznők Harvey Weinsteinről. Sok állítás nagyon hasonló, szinte mindegyik úgy kezdődik, hogy a producer felhívta őket a hotelszobájába, ahol vagy meztelen masszázst kért, vagy szexuálisan zaklatta őket. A célpontok főleg feltörekvő, fiatal színésznők voltak.

Íme néhány nő, aki eddig elmesélte a történetét:

Claire Forlani

Fotó:Getty/Gregg Deguire

25 éves volt, amikor egy vacsorán a producer elmondta neki, hány színésznőt vitt ágyba és mit tett velük. Forlaninak masszázst javasolt a férfi, de a színésznő visszautasította Weinsten összesen öt különböző alkalommal próbálta meg őt zaklatni.

Kate Beckinsale

Fotó:Getty/Theo Wargo

17 éves volt, amikor meghívást kapott arra, hogy találkozzon Weinsteinel a Savoy Hotelben. Ő úgy tudta, a találkozó egy konferenciateremben lesz. Helyette a férfi egy fürdőköpenyben fogadta.

“Hihetetlenül naiv és fiatal voltam, és nem jutott eszembe, hogy ez az ember elvárná, hogy szexuálisan érdeklődjek iránta”- mondta a színésznő.

Léa Seydoux

Fotó:Getty/Gareth Cattermole

Szintén felhívta a hotelszobájába egy ürüggyel, majd miután felértek, kiküldte az asszisztensét, hogy kettesben maradjon a színésznővel. “A kanapén beszélgettünk, amikor hirtelen felugrott rám és megpróbált megcsókolni. Meg kellett védenem magam. Nagy volt és kövér” – mesélte a francia színésznő. Seydoux végül elmenekült.

Angelina Jolie:

“Rossz tapasztalatot szereztem Harvey Weinsteinnel, és úgy döntöttem, hogy soha többé nem dolgozom vele. Később figyelmeztettem másokat is arra, amikor a férfival akartak dolgozni” – mondta Jolie a The New York Times-nak.

Rose McGowan:

Fotó: Getty/Paul Archuleta

McGowan és Weinsten peren kívül megegyeztek, miután férfi még 1997-ben zaklatta őt. A producer 100 000 dolláros kártérítést fizetett a színésznőnek. McGowen azóta többször hangosan szót emelt a férfi ellen.

Romola Garai:

Fotó: Getty/Anthony Harvey

A magyar származú színésznőnek Weinsteint azt mondta, személyesen kell jóváhagynia egy szerepre. “El kellett mennem a szállodai szobájába, és ő fürdőköpenyben nyitott ajtót. Nagyon megalázó volt számomra az egész” – 18 éves volt akkor a színésznő.

Mi lesz most?

Franciaországban kezdeményezték, hogy Harvey Weinsteint fosszák meg a civileknek adható legmagasabb hazai kitüntetéstől, a Becsületrendtől.
A Weinstein Co. hétfőn jelentette be, hogy tárgyalásokat kezdett a cég egészének, vagy egy jelentős részének az eladásáról. A New York-i és a londoni rendőrség is vizsgálatot indított a felmerült vádak alapján.

 

Források: MTI/Vanityfair.com
 

Ez is érdekelhet

képcím

9 húsvétváró dekoráció, ami meghozza a tavaszi hangulatodat

képcím

Nagy péntek a dobogóért Felcsúton: a Fehérvár nem hagyná, hogy...

képcím

Nagy változás a gyógymedencéknél - részletesen indokolt az NNGYK